Pesti Srácok

Ismét meghosszabbítja a kormány a lejárt okmányok érvényességét

null

A koronavírus-járvány terjedésének, valamint a személyes találkozások számának csökkentése érdekében a kormány mérsékli az állampolgárok ügyintézési terheit, ezért meghosszabbítja a lejáró személyi okmányok érvényességét. A november 4. után lejáró igazolványok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő hatvan napig még használhatók maradnak. Ugyanez vonatkozik azokra az okmányokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, március 11. és július 3. között jártak le, de akkor meghosszabbította a kormány az érvényességüket – tájékoztatta a Miniszterelnökség szombaton az MTI-t.

Hangsúlyozták, hogy a szabályozás kizárólag a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos okmányokra terjed ki. A lejárt érvényességű okmányok csak hazánk területén maradnak használhatók, azokat külföldön nem fogadják el. A rendelet ugyanakkor nem vonatkozik a július 3. és november 4. között lejárt okmányokra, így azokat meg kell hosszabbíttatni. A járvány elleni védekezés elősegítése érdekében november 11-étől a kormányhivatali ügyfélszolgálatokon – így a kormányablakokban és az okmányirodákban is – kizárólag előzetes időpontfoglalást követően lehet ügyeket intézni. A kormányablakba történő időpontfoglalásra online az idopontfoglalo.kh.gov.hu vagy a megújult magyarorszag.hu oldalon, illetve a 1818-as ingyenesen hívható telefonszámon van lehetőség – tájékoztatott a Miniszterelnökség.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.