Pesti Srácok

Kijev folytatná a párbeszédet Budapesttel

Kijev folytatná a párbeszédet Budapesttel

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter megerősítette pénteken, hogy megállapodott magyar kollégájával, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel arról, hogy nyissanak új lapot a helyhatósági választásokon történtek után és folytassák a két ország közötti párbeszédet. Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint erről Kuleba azután írt Facebook-oldalán, hogy a nap folyamán telefonon beszélt magyar hivatali partnerével.

– írta Kuleba Facebook-bejegyzésében. Szavai szerint mindketten egyetértettek abban, hogy a megfelelő következtetéseket kell levonni a két hete történtekből, és a jövőben konstruktív párbeszédet kell kialakítani.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta az ukrán külügyminiszter. Kuleba előzőleg SMS-üzenetet küldött Szijjártó Péternek, amelyben azt kívánta neki, mielőbb győzze le a koronavírus-fertőzést – írta az Ukrajinszka Pravda.

Az ukrán külügyminiszter október 26-án az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek nyilatkozva jelentette be, hogy Ukrajna megtiltotta a területére való beutazást két magas rangú magyar tisztségviselőnek, az ukrajnai helyhatósági választási folyamat alatt Kárpátalján folytatott agitáció miatt. Szijjártó Péter a döntést akkor "szánalmasnak és nonszensznek" nevezte. A választások napján, október 25-én a magyar külügyminiszter közösségi oldalán felhívást tett közé, amelyben a kárpátaljai magyarokat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) jelöltjei és Babják Zoltán beregszászi polgármester melletti szavazásra buzdította.

Kuleba előtt Szijjártó pénteken már közölte Facebook-oldalán, hogy telefonon beszéltek egymással. Bejegyzésében egyebek mellett azt írta: abban maradtak ukrán kollégájával, hogy az ukrajnai önkormányzati választások körüli és utáni felfokozott hangulatot maguk mögött hagyják, és nem engedik, hogy veszendőbe menjen az a sok erőfeszítés, amelyet a kapcsolatok normalizálásáért tettek. Hangsúlyozta továbbá, hogy visszatérnek a pozitív témákhoz és a két ország közötti együttműködés fejlesztéséhez.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.