Pesti Srácok

Kilencvenöt százalékos a Pfizer védőoltásának hatékonysági rátája

null

A Pfizer Inc. koronavírus elleni védőoltással kapcsolatos kísérleteinek végső eredményei szerint a szer hatékonysági mutatója az eddigi legmagasabb, kilencvenöt százalék, így a New York-i székhelyű multinacionális gyógyszergyár napokon belül kérheti sürgősséggel a forgalmazáshoz az amerikai engedélyt.

A vakcina hatékonysági mutatója a legmagasabb az eddig tesztelt potenciális védőoltások között, miközben a kutatók már a kilencven százalékot meghaladó hatékonyságot jelző előzetes eredményt is biztatónak találták. A Pfizer közölte: reméli, hogy az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) védőoltásokért felelős tanácsadó bizottsága felülvizsgálja, és várhatóan decemberben nyilvánosan is megvitatja a szerrel kapcsolatos adatokat.

Egy másik cég, az amerikai Moderna biotechnológiai vállalat hétfőn tette közzé az előzetes adatot, amely szerint potenciális vakcinája 94,5 százalékban hatékony. A két – ribonukleinsav-hírvivő technikán alapuló – védőoltás révén megnőtt a remény, hogy sikerül véget vetni a világjárványnak, amely több, mint 1,3 millió emberéletet követelt, gazdaságokat kényszerített térdre, és felborította a mindennapi életet. Bár egyes csoportok – így az egészségügyi dolgozók – az Egyesült Államokban még idén elsődlegességet élveznek védőoltás alkalmazásában, hónapokba telik, mire megkezdődik a széles körű oltókampány.

A Pfizer közölte, hogy a BioNTech német céggel közösen kidolgozott védőoltása különböző korosztályokat és etnikai csoportokat illetően egyaránt hatékony, ami azt jelenti, hogy széles körben lehetővé válik a lakosság védetté tétele. A szer hatékonysága a vírusnak különlegesen kitett 65 év feletti korosztály esetében több, mint 94 százalékos volt. Az egyetlen kedvezőtlen tényező, amely az oltásban részesülők több, mint 2 százalékát érintette, a fáradtság volt. A Moderna a súlyos mellékhatások öt kategóriáját nevezte meg, amelyeket a beoltottak legalább 2 százalékánál tapasztaltak. A fáradtság gyakorisága 9,7 százalék, az izomfájdalmaké 8,9 százalék, az ízületi fájdalmaké 5,2 százalék, a fejfájásé 4,5 százalék. A tű helyén a beoltottak 4,1 százalékánál jelentkezett fájdalom, 2 százaléknál pedig kipirosodás.

PestiSracok facebook image

A Pfizer és a BioNTech közölte, hogy a világ más gyógyszerfelügyeleti szerveinek is tervezik benyújtani a forgalmazási kérvényt és a tudósok által bevizsgált, tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban szereplő adatokat. A Pfizer megerősítette, hogy a várakozásai szerint idén legalább 50 millió adag vakcinát gyárt, 2021-ben pedig 1,3 milliárd adagot.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Diego Azubel

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.