Pesti Srácok

Letartóztatták a férfit, aki egy maszk miatt késelt az 1-es villamoson

null

A Fővárosi Főügyészség indítványa alapján letartóztatták a férfit, aki azzal gyanúsítható, hogy megkéselt egy idős utast a villamoson, mert az rászólt, hogy hordja megfelelően a maszkot. A felszólításra a férfi agresszívan kezdett el viselkedni, mire a későbbi sértett segítséget kért a jármű vezetőjétől. Erre válaszul a támadó kést rántott elő, amivel nyakon szúrta áldozatát. Csak a csodának köszönhető, hogy az idős férfi túlélte a támadást – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szombati közleményében az MTI-t.

A főügyészség közölte: a megalapozott gyanú szerint egy negyven éves férfi november 12-én, a kora reggeli órákban a IX. kerületben, a Könyves Kálmán körúton közlekedő 1-es villamoson utazott úgy, hogy az általa viselt maszk nem takarta az orrát. Egy időskorú utas felhívta a férfi figyelmét arra, hogy hordja megfelelően a maszkot. A felszólított ezen felháborodott, és bántalmazni kezdte a rászóló utast. Amikor a sértett segítséget kért a járművezetőtől, a gyanúsított elővett egy kést és megöléssel fenyegetve nyakon szúrta utastársát. Ezután leszállt a villamosról és elhagyta a helyszínt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei néhány órán belül azonosították és elfogták a támadót, akit őrizetbe vettek. A közlemény szerint a sértett csak könnyebb sérüléseket szenvedett, de csak a véletlennek köszönhető, hogy nem következett be súlyosabb, halálos sérülés. Ezért megállapítható lehet az emberölés bűntettének kísérlete. A Fővárosi Főügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, mert álláspontja szerint fennáll a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének, valamint a bűnismétlésnek a veszélye. A nyomozási bíró a kényszerintézkedést az indítvány indokaival egyetértve egy hónapra elrendelte. A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbeztek.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.