Pesti Srácok

Magyarország - Izland: legjobbja nélkül kell pályára lépnie a magyar válogatottnak

Magyarország - Izland: legjobbja nélkül kell pályára lépnie a magyar válogatottnak

A jelenlegi helyzet szerint nem tarthat a magyar válogatottal az elmúlt öt év legfontosabb mérkőzésére Szoboszlai Dominik. A magyar csapat legértékesebb és az utóbbi időkben az egyik legjobb formájában futballozó játékosának úgy tűnik karanténban kell töltenie az Izland elleni sorsdöntő mérkőzés kilencven percét, melynek tétje az Európa-bajnokságra való kijutás. Klubcsapatában, a Salzburgban elvégzett tesztelésen hat játékosnál mutattak ki pozitív eredményt, így a klub az ausztriai szabályozásokat figyelembe véve az összes válogatott labdarúgójának megtiltotta, hogy elhagyja a csapatot és a saját nemzeti tizenegyéhez csatlakozzon – írta meg az Origo.

Még pénteken tesztelték le először a csapat tagjait a Rapid Wien elleni bajnoki előtt. Akkor az eredmények alapján az összes Salzburg-játékos tesztje negatív lett. Ugyanakkor elvégeztek egy második kört a külföldi labdarúgónál a klubban, amely után hat eredmény is pozitív lett, de ez csak vasárnap este derült ki. Ezután döntött úgy a Salzburg, hogy a Covid-19 megelőzésével kapcsolatos előírásoknak és a vonatkozó szabályoknak a figyelembe vételével tájékoztatják az illetékes egészségügyi hatóságokat és további hivatalos szerveket. A futballisták, akik nem mutatnak tünetet, önkéntes karanténba vonultak. A többi labdarúgó pedig a keretből megkezdte a csapat karantént az előírásoknak megfelelően. Ez azt jelenti, hogy csak a lakásuk, az edzőpálya és a mérkőzések helyszíne között utazhatnak. Ebből adódóan az összes nemzetközi válogatott mérkőzésre szóló hívást, amely a Salzburg játékosokat szólította volna saját hazájuk nemzeti tizenegyébe, elutasították. Emiatt a magyar válogatott egyik legjobbja, Szoboszlai Dominik sem csatlakozhat Marco Rossi csapatához, hogy csütörtökön a sorsdöntő, Izland elleni Európa-bajnoki selejtezőn pályára léphessen. Tekintettel azonban arra, hogy a fentebb említett két tesztelés teljesen más eredményt hozott, ezért hétfőn elvégeznek egy harmadik, PCR-tesztet is a csapatnál. Ennek eredménye elméletileg megváltoztathatja a jelenlegi szigorú, a játékosokra vonatkozó szabályokat.

Forrás: origo.hu; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.