Pesti Srácok

Megszavazta a parlament a rendkívüli jogrend bevezetéséről szóló javaslatot

Megszavazta a parlament a rendkívüli jogrend bevezetéséről szóló javaslatot

Az Országgyűlés a koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetésre kerülő rendkívüli jogrendről szóló vita zárószavazásán 180 igennel, egy tartózkodás és egy nem szavazat ellenében elfogadta el a javaslatot. A rendkívüli jogrend bevezetésének meghosszabbításához a képviselők kétharmadának igen-szavazatára volt szükség.

A képviselők 180 igen szavazattal, 1 nem ellenében fogadták el Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztését. Az Országgyűlés ezzel felhatalmazta a kormányt, hogy a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben hozott kormányrendeletek hatályát a most megszavazott törvény hatályvesztéséig – azaz a kihirdetését követő 90. napig – meghosszabbítsa. A parlament egyúttal megerősítette ezeket a kormányrendeleteket. A Országgyűlés ugyanakkor a törvény hatályvesztését megelőzően is visszavonhatja e felhatalmazását. A kormánynak a járvány következményeinek elhárítása érdekében megtett intézkedéseiről rendszeresen tájékoztatást kell adnia az Országgyűlés ülésén, annak hiányában a házelnöknek és a frakcióvezetőknek.

A koronavírus-járvány második hulláma miatt elrendelt rendkívüli jogrend, a veszélyhelyzet múlt szerdán lépett hatályba.

A törvény hatályba lépésével kedd éjféltől az alábbi korlátozások kerülnek bevezetésre:

PestiSracok facebook image

  • este 8 és hajnal 5 óra között kijárási tilalmat vezetnek be, kivételt képez a munkába járás, rendkívüli egészségügyi helyzet, illetve egyes megszorításokkal például a kutyasétáltatás
  • bezárnak az éttermek, az üzemi étkezdék azonban továbbra is nyitva maradhatnak
  • az üzletek, fodrászok, kisipari szolgáltatók este hétkor zárnak
  • a szállodák kizárólag üzleti célból fogadhatnak vendégeket
  • általános rendezvénytilalom lép életbe
  • a családi és magán összejöveteleken legfeljebb 10 fő vehet részt
  • esküvőket csak lakodalom nélkül lehet tartani, temetéseken legfeljebb ötvenen vehetnek részt
  • a sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött tartják
  • az egyéni testmozgás szabad téren megengedett, az amatőr csapatsport gyakorlása azonban már tilos
  • bezárnak a szabadidős létesítmények, fedett uszodák, színházak, múzeumok, állatkertek
  • a felsőoktatás online formában folyhat, bezárnak a kollégiumok
  • középiskolákban digitális oktatásra kell áttérni,
  • az általános iskolák, óvodák 14 év alattiak számára nyitva maradnak
  • kórházi dolgozókat, iskolai tanárokat, óvónőket és bölcsődei dolgozókat hetente célzottan tesztelik

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.