Pesti Srácok

Megszűnhet a mobilfizetések kényelmi díja

null

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) törvényjavaslata szerint változhat a mobilfizetéssel elérhető közterületi parkolás, az autópálya használati díj, illetve az útdíj megfizetésének eddigi gyakorlata annak érdekében, hogy a készpénzkímélő, elektronikus fizetési szolgáltatások széles körben elterjedjenek – közölte szerdán a szaktárca.

A közlemény szerint az egyes közszolgáltatások egységes elektronikus értékesítéséről szóló törvényjavaslat alapján a jövőben nem kell megfizetni az elektronikus értékesítést terhelő úgynevezett kényelmi díjat. A tervezet emellett kialakítja a mobilfizetési platform új, koncessziós rendszerben történő üzemeltetésének rendszerét. Jelenleg a mobilfizetést, vagyis az országosan egységes, mindenki számára elérhető elektronikus közszolgáltatás-vásárlást egy állami tulajdonú gazdasági társaság, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. biztosítja. A javaslat egy koncessziós rendszert vezet be, így a mobilfizetési platform üzemeltetését meghatározott időre a koncessziós pályázat nyertese végezheti majd. Ennek érdekében meghatározza többek között a koncessziós pályázat kiírására jogosultakat, a koncesszió időtartamát, és rögzíti a koncesszió nyertesének fő kötelezettségeit.

Azt is írták, hogy a tervezet szerint a koncessziós pályázat nyertese nem végezhet kiskereskedelmi tevékenységet, csak a platform üzemeltetését biztosítja, vagyis a nagykereskedelmi feladatokat továbbra is egy piaci szereplő látja el a viszonteladói hálózaton keresztül. A koncessziós eljárás 2021-ben kezdődhet meg és annak lezárását követően várhatóan 2022-ben indulhat az új modell szerinti működés. A tervek szerint a koncessziós eljárás lezárásáig a mobilfizetéssel elérhető közterületi parkolás, az autópálya használati díj, az útdíj, illetve a közlekedési közszolgáltatások elektronikus megvásárlása a jelenlegi rendszerben működik – tette hozzá az ITM.

Forrás: MTI; Fotó: Nemzetimobilfizetés.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.