Menczer Erzsébet: Hiába küzdöttünk a Gulag-áldozatokért, ha a Gyurcsány-kormány behintette sóval az egészet
Európában, de Magyarországon is még mindig él a kettős mérce, és a kommunisták bűnei még ma is enyhe megítélés alá esnek. Miközben a kommunizmus semmiben nem különbözött a fasizmustól, a nácizmustól, legfeljebb az ing színében – mutatott rá Menczer Erzsébet, akivel a hirado.hu készített interjút.
Kevesen tettek többet a 2011-ben elhunyt Menczer Gusztávnál azért, hogy a Gulag rémtettei köztudatba kerüljenek. Az egykori fogoly, túlélő kilenc évet vészelt át a sztálini Szovjetunió hírhedt lágereiben. Lánya, Menczer Erzsébet indítványára 2012-ben az Országgyűlés november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává emelte. A Menczer családban sokáig kibeszéletlen titok volt, hogy az apa és az anya is éveket töltött el a szovjet „haláltáborokban”.
Kárpótlási törvény
Menczer Erzsébet édesapja a rendszerváltás után aktívan részt vett a Gulag-telepekre hurcolt magyarok kárpótlásának kidolgozásában, a személyi kárpótlási törvény előkészítésében, ám még a nyolcvanas években elkezdte gyűjteni azoknak a névsorát, akik a Szovjetunióban hadifogolyként vagy kényszermunkásként dolgoztak.
A kutatással foglalkozó szervezetek szerint az új iratanyagok és a rendelkezésre álló adatbázisok összevetésével és nyilvánosságra kerülésével akár egymillió fölé emelkedhet az elhurcoltak száma
– hangsúlyozta Menczer Erzsébet, aki azt is felidézte, hogy édesapját és édesanyját itthon, Magyarországon ítélte el politikai vádak alapján a szovjet katonai bíróság, a magyar hatóságok „szíves” közreműködésével.
Azt csináltak a lakossággal, amit akartak
Kifejtette, hogy a háború után a szovjet vezetés gyakorlatilag szabad kezet kapott a Nyugattól, azt csináltak az először legyőzött, majd „felszabadított” országok lakosságával, amit akartak. Nekik elsősorban munkaerőre volt szükségük a Szovjetunió felépítéséhez, az ország háború utáni újjáépítéséhez.
Az oroszok a nácikhoz hasonlóan a megszállt országok népességét emberanyagként, fogyóeszközként kezelték. Meghatároztak egy lecsapolható létszámot, és vittek, akit csak vinni lehetett
– tette hozzá.
"Megértettem, miért kiabál álmában"
Felidézte, hogy édesapja orvostanhallgató és tehetséges fiatal atléta volt, ám a nyilas hatalomátvétel után őt is besorozták. Egy kegyetlen tiszt fagyban negyven kilométert gyalogoltatta, majd órákra kiköttette. Megszökött, de a nyilasok elfogták és halálra ítélték. Úgy menekült meg, hogy elvállalt egy rádiós kiképzést, de mire befejezte volna, a háború már elveszett. Az orosz titkosszolgálat letartóztatta, a vád – mivel értett a rádiózáshoz – kémkedés volt. Tízévnyi kényszermunkára ítélték. Tolmács nem volt, kézzel mutogatták el neki az ítéletet. Így azt sem tudta, hogy a letöltendő idő hetet, hónapot, évet jelent-e. Végül huszonöt évet kapott, de ebből kilenc és fél évet raboskodott különböző munkatáborokban édesapja, aki a Hruscsov-éra kezdetén 1955-ben tért haza. Arról is beszélt Menczer Erzsébet, hogy csak huszonnyolc évesen tudta meg, mi történt édesapjával.
Ezután fokozatosan helyére kerültek a dolgok, megértettem, hogy miért kiabált álmában, miért nézett állandóan a háta mögé, miért ette a levest és a süteményt is kenyérrel
– idézte fel.
Elhallgatott magyar történelem
A Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetét (Szorakész) a rendszerváltozás évében, 1990-ben alapította Menczer Gusztáv, Menczer Erzsébet a szervezet elnökeként azért munkálkodik, hogy generációkkal ismertessék meg az elhallgatott magyar történelmet.
Személyi és vagyoni kárpótlás a maga nemében hatalmas segítség volt azoknak a családoknak, akik szenvedő alanyai voltak, generációkra visszamenőleg a kommunisták bűneinek. Nyilván pénzzel nem lehet megváltani emberéleteket, de valamelyest a hátralévő életüket meg lehetett könnyíteni. Ezt a folyamatot a Gyurcsány-kormány 2006-ban behintette sóval. Felejtsük el az egészet, zárjuk rá az amnézia ajtaját, egyáltalán ne beszéljünk róla. A baloldali kormányok akadályozták a társadalmi emlékezés természetes folyamatait. Harminc év távlatából visszatekintve nem gondoltam volna 1990-ben, hogy 2020-ban még mindig ott fogunk tartani, hogy magyarázni kell a keleti blokk szenvedéstörténetét, mert az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy valójában mi történt.
– jelentette ki.
Kettős mérce
Európában, de Magyarországon is még mindig él a kettős mérce, és a kommunisták bűnei még ma is enyhe megítélés alá esnek. Miközben a kommunizmus semmiben nem különbözött a fasizmustól, a nácizmustól, legfeljebb az ing színében.
– hangsúlyozta, majd a szervezet eredményeiről beszélt.
Az elmúlt harminc évben felavattunk az országban huszonhét emléktáblát, felállítottuk Magyarország központi emlékművét Óbudán, az Árpád fejedelem útján. De megnyitottuk az emlékek hidegzuhanyát más országokban is. Eljutottunk például Kazahsztánba, ahol – ezt kevesen tudják – a legnagyobb táborok működtek, és három különböző helyen is emlékművet avattunk az oda elhurcolt magyar állampolgáraink tiszteletére. Ezekben a táborokban több százezer rab szenvedett
– sorolta az eredményeket.
A teljes interjút a hirado.hu oldalán olvashatják el.
Forrás: hirado.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula-PestiSrácok.hu
