Pesti Srácok

Orbán foglyul ejtette Európát – Így törleszkedik a Gyurcsány-vezette ellenzék Brüsszelhez

null

Mi, magyarok nem azért vetettünk véget az egypártrendszernek, és nem azért csatlakoztunk – államalapító Szent István király és nemzetünk nagyjai örökségéhez méltóan – az európai államok értékközösségéhez, hogy egy korrupt, antidemokratikus rezsim ejtse foglyul Európát és Magyarországot – írta Brüsszelnek címzett mentegetőző kiáltványában Gyurcsány és a neki alárendelt ellenzék. Mint ismert, Magyarország megvétózta az uniós költségvetést, amellyel az EU különböző ködös jogállamisági fogalmakra hivatkozva sakkban tarthatná hazánkat.

Mint arról portálunk is beszámolt, hétfőn Orbán Viktor Brüsszelnek címzett levelében jelentette be, hogy Magyarország megvétózza az uniós büdzsét és a helyreállítási alapot. A miniszterelnök indoklása szerint

Orbán már korábban is egyértelművé tette: veszélyezteti a tagállamok közötti bizalmat, valamint Magyarország érdekeit, ha a következő hétéves költségvetést, illetve a rendkívüli helyreállítási csomagot olyan feltételekhez kötnék, amelyek pontosan nem határozzák meg, hogy mi a vélt jogsértés, és önkényesen vezethetnek politikai alapú költségvetési szankcióhoz kettős mérce alkalmazásával.

PestiSracok facebook image

A miniszterelnök bejelentésére Gyurcsány Ferenc vezetésével közös tiltakozó kiáltványt adott közre az ellenzék, a jobbikos Jakab Péterrel, az LMP-s Schmuck Erzsébettel és Kanász-Nagy Mátéval, a momentumos Fekete-Győr Andrással, a szocialista Kunhalmi Ágnessal és Tóth Bertalannal, valamint Szabó Tímeával, a Párbeszéd képviselőjével egyetértésben. Mint fogalmaznak, szükségesnek tartják kinyilvánítani, hogy Orbán Viktor és kormánya nem egyenlő Magyarországgal.

– hangsúlyozzák, Szent Istvánt és az egypártrendszert is tollhegyre véve:

A kiáltványban az ellenzék azt sugalmazza, hogy engedni kell az uniós zsarolás lehetőségének, hogy a magyar vállalkozások és az európai gazdaság átvészelhesse a koronavírus-járványt.

– fogalmaznak, azt kérve Brüsszeltől, hogy lépjen túl saját jogállami korlátain és szabályain, és a magyar vétót bírálják felül. Nyilván a demokrácia és jogállamiság uniós értékeinek jegyében, amelyeket úgy érvényesítenének hazánk esetén, hogy pont ezeket az elveket negligálják. Ezután eleve különös, hogy úgy definiálják önmagukat:

Forrás/vezetőkép: facebook.com

Ajánljuk még