Pesti Srácok

Orbán Viktor az átoltási tervről tárgyalt az Egészségügyi Tudományos Tanáccsal

Elkészült a nemzeti átoltási terv első változata, ez is témája az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével folytatott megbeszélésnek – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki konzultáció előtt tett nyilatkozatában, amelyet Facebook-oldalán tett közzé.

A kormányfő kifejtette: azért hívta meg az akadémikusokat és professzorokat, hogy a vírushelyzetről beszéljenek. Hangsúlyozta: a helyzet egész Európában rosszabbodik, de annyiban könnyebb, mint tavasszal volt, hogy a végső megoldás, a vakcina belátható távolságban van. Közölte: Szijjártó Péter külügyminiszter – bár karanténban van – folyamatosan tárgyal különböző vakcinabeszerzési lehetőségekről, és ez a mostani megbeszélés első témája is.

– mondta Orbán Viktor.

PestiSracok facebook image

Az Egészségügyi Tudományos Tanács az egészségügyért felelős miniszter javaslattevő, véleményező és tanácsadó testülete, amely állást foglal és ajánlásokat dolgoz ki az orvostudományi kutatásokkal kapcsolatos általános érvényű etikai kérdésekben, kidolgozza az orvosbiológiai, klinikai kutatások elveiről és gyakorlatáról szóló etikai irányelveket, valamint az egészségüggyel kapcsolatban jogszabályalkotást is kezdeményezhet.

Forrás: MTI; Fotó: a mellékelt videóból

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.