Pesti Srácok

Százak éltetik a franciországi merénylőket a közösségi médiában

Százak éltetik a franciországi merénylőket a közösségi médiában

Miközben újabb három muzulmán fiatalt vettek őrizetbe a francia hatóságok Samuel Paty lefejezése kapcsán, több százan éltetik az elkövetőket a közösségi médiában. Szélsőséges muszlim hitszónokok és egyszerű hozzászólók írják kommentjeikben, hogy a tanár megkapta, amit érdemelt, hiszen megsértette a prófétát; közben a merénylőt az iszlám hősének nevezik. A francia hatóságok vizsgálják azokat a személyeket is, akik a terrorizmust támogató kijelentéseket tettek, például annak a meggyőződésüknek adnak hangot, hogy Samuel Paty azt kapta, amit megérdemelt – írja a Magyar Nemzet.

Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter pénteken arról számolt be, hogy legalább négyszáz ilyen esetről van tudomásuk. Némelyek erősebben, mások enyhébben fejezték ki magukat, de legalább egy tucat komolyabb esetben megtették a jogi lépéseket. A közösségi média elemzéséből az is kiderült, hogy a szélsőségesek az interneten ünnepelték a párizsi, a nizzai és a bécsi merényleteket. Az áldozatok holttestei, köztük lefejezésről készült képek is bejárták a világhálót – a beszámolók szerint Abdullah Anzorov is felvételeket készített tettéről. A radikálisok a hagyományos platformok, a tartalmait egyre szigorúbban ellenőrző Facebook, a Twitter vagy a Telegram helyett újabb, titkosabb és védettebb fórumokat találnak ideológiáik terjesztésére, ilyen például a Rocket Chat is. Ezt használva az al-Kaida is közleményt adott ki, arra buzdítva a muszlimokat, hogy válassza el a franciák fejét a testüktől.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: EPA/Jalil Rezayee

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?