Pesti Srácok

Szijjártó: itt nem a brüsszeli bürokraták pénzéről, hanem az európai emberek munkája nyomán előállt forrásokról van szó

Szijjártó: itt nem a brüsszeli bürokraták pénzéről, hanem az európai emberek munkája nyomán előállt forrásokról van szó

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki Facebook-bejegyzésében számolta be arról, hogy Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel előző este, a nap folyamán pedig Jaroslaw Gowin gazdaságfejlesztési miniszterrel vitatták meg az uniós pénzek politikai feltételekhez kötésének kérdését.

Szijjártó elmondása szerint a lengyel politikusok körében a magyarországihoz hasonló reakciókat váltottak ki azok a brüsszeli fejlemények, amelyek továbbra is politikai-ideológiai feltételekhez kötnék az EU-s pénzügyi források felhasználását. Egyetértettek abban, hogy itt nem a brüsszeli bürokraták pénzéről, hanem az európai emberek – köztük lengyelek és magyarok – munkája nyomán előállt forrásokról van szó.

– írta a tárcavezető. Továbbá biztosították egymást arról, hogy a végsőkig kitartanak ezen álláspont és egymás mellett is. Mint írta, nemcsak, hogy nem fogadják el, hanem a lehető leghatározottabban visszautasítják a lengyel és a magyar demokrácia állapotára vonatkozó kritikákat, hiszen mindkét országban az emberek világos felhatalmazása alapján zajlik a kormányzás.

PestiSracok facebook image

Az Európai Unió Tanácsának német soros elnöksége és az Európai Parlament tárgyalói csütörtökön ideiglenes megállapodásra jutottak az unió költségvetéshez kötődő új politikai feltételrendszer létrehozásáról, köztük a jogállamisági feltételek teljesülésének szükségességéről.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.