Pesti Srácok

Támad az LMBTQ, össztűz alatt a kormány

Támad az LMBTQ, össztűz alatt a kormány

LMBTQ-szervezetek adtak ki közleményt, amelyben az örökbefogadási törvény elfogadása ellen tiltakoznak. Tizenegy civil szervezet közleményben tiltakozik az örökbefogadást szigorító törvényjavaslat ellen. A közleményükben úgy fogalmaztak, a kormány ellehetetlenítené az egyedülállók – és velük együtt élettársi kapcsolatban vagy azonos nemű párkapcsolatban élők – örökbefogadásának lehetőségét, ezzel csökkentve az örökbefogadók számát – írta meg a magyarnemzet.hu.

Hangsúlyozták, hogy az állam nem jó szülő, a szakértők szerint egy nevelőintézet akkor sem tudja megadni a gyerekek fejlődéséhez szükséges figyelmet és érzelmi biztonságot, ha nem történik bántalmazás. Ezért minden gyermek érdeke az, hogy ne nevelőintézetben, hanem családban vagy közösségi gondozásban nőjön fel, ami megegyezik az ENSZ és az Európa Tanács irányelveivel is. Azt is hozzátették, hogy a javaslatcsomag a transz és interszex gyermekek jogait is tovább csorbítaná. A közleményt az Amnesty International Magyarország, a Budapest Pride, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, az LMBTQ gyermekek szülei és támogatói, a Magyar Aszexuális Közösség, a Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar LMBTQ Szövetség, a Prizma Közösség, a qLit – Leszbikus Magazin és Programszervező Egyesület és a Társaság a Szabadságjogokért írták alá. A közleményt aláíró szervezetek vonatkozásában külön érdekesség, hogy az Amnesty International Magyarország, a TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság kivételével minden szervezet LMBTQ-lobbista, amelyek több szálon is Soros György személyéhez köthetők. Soros Györgynek a héten megjelent véleménycikke alapján borítékolható volt, hogy a magyar kormány politikai összetűz alá kerül. A támadássorozat részeként Dunja Mijatovic az Európa Tanács nevében november 20-án arra szólította fel a magyar Országgyűlést, hogy halassza el a múlt pénteken a kormány által előterjesztett törvényjavaslat-tervezetekről szóló szavazást, ugyanis elfogadásuk messzemenően káros lenne az emberi jogok magyarországi helyzetére.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: PestiSrácok/Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.