Pesti Srácok

Tizenegy éven át termesztett marihuánát a kertjében egy somogyi férfi

Tizenegy éven át termesztett marihuánát a kertjében egy somogyi férfi

Tizenegy éven keresztül termesztett marihuánát a kertjében egy Marcali környékén élő férfi a Somogy Megyei Főügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellene.

A harmincnégy éves férfi 2009-ben jutott marihuánamagokhoz, ezután minden évben nevelt kendernövényeket lakóháza udvarának gazos, elhanyagolt részén, cselekménye ezért jó ideig nem tűnt fel senkinek. A vádlott az általa termesztett drogból eleinte a saját szükségletét fedezte, egy idő után azonban kereskedett vele; később ismerőseinek már amfetamint is adott el, amelyet maga is rendszeresen fogyasztott. A férfit 2020 májusában fogták el a marcali rendőrök, amikor kábítószer hatása alatt, hamis rendszámmal felszerelt gépkocsijával Keszthelyről tartott hazafelé. A nyomozók a házkutatáson amfetamint és kannabiszt, valamint kábítószer-termesztéshez használt eszközöket foglaltak le. A férfi letartóztatásban van, az ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette, egyedi azonosító jellel visszaélés és bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat ellene, és azt kérte a bíróságtól, ítélje börtönbüntetésre, tiltsa el a járművezetéstől, továbbá alkalmazzon vagyonelkobzást vele szemben.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.