Pesti Srácok

Egyszerre tizenöt helyszínen csapott le a rendőrség kábítószerrel kereskedő fiatalokra

Egyszerre tizenöt helyszínen csapott le a rendőrség kábítószerrel kereskedő fiatalokra

Összesen tizenöt helyszínen csapott le a rendőrség egy húsz főből álló, kábítószer-kereskedéssel foglalkozó bandára, akik nem túl szokványos módon chatszobás közösségen belül folytatták tevékenységüket. A kábítószer beszerzését neten keresztül bonyolították, a külföldi eladókkal személyesen nem találkoztak, és az általuk megrendelt kábítószer futárszolgálat útján jutott el hozzájuk, majd azt egymás között a chatszobában egyeztetve folyamatosan adták-vették. Az volt az illúziójuk, hogy mindez a hatóságok előtt rejtve maradhat. Tévedtek. Erre akkor jöttek rá, amikor 2020. november 20-án hajnalban rendőrök ébresztették őket.

A rendőrség 2020. november 20-án összesen tizenöt helyszínen ütött rajta a fiatalokból álló drogbandán. A többségében fővárosi huszonévesekből álló hálózat tagjainál többfajta kábítószert találtak. A több kilogrammnyi lefoglalt anyag között volt marihuána, extasy, hasis, LSD, amfetamin, de még kokain is. Mivel információ volt arról, hogy az ugodi gyanúsított fegyverrel rendelkezhet, ezért őt a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének segítségével fogták el. A nyomozók a budapesti, táborfalvai, ugodi, valamint győri kutatások során találtak a kábítószer csomagolásához és méréséhez használatos tárgyakat, de lefoglaltak számítástechnikai eszközöket, egy légfegyvert és egy lőfegyvert is, míg készpénzben több, mint tízmillió forintot.

A KR NNI-nél indult nyomozás kiderítette, hogy a csoport alapítója a huszonhét éves, budapesti lakhellyel rendelkező G. Csaba volt. A közel húsz főből álló hálózatot ő hozta létre, és a tagoknak egy internetes applikáció segítségével, élettársával – a huszonöt éves E. Sárával együtt – árulta a különböző fajtájú drogot, amit a csoport tagjai egymás között továbbértékesítettek. A bandatagok online egyeztettek a kábítószer adásvételéről. A csapat legfiatalabb tagja mindössze pár hónapja vált nagykorúvá. Az őrizetbe vett gyanúsítottak többsége nem rendelkezik igazolható munkaviszonnyal; feltételezhető, hogy kábítószer-kereskedelemből tartották fenn magukat. Az üggyel összefüggésben a KR NNI munkatársai összesen tizennyolc fővel szemben folytatnak büntetőeljárást kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. Kilenc férfit és két nőt – köztük G. Csabát és E. Sárát – bűnügyi őrizetbe vettek. A rendőrök tíz ember vonatkozásában előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, és egy személy bűnügyi felügyeletének elrendelését javasolták.

A kábítószer-kereskedelem bűntett két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés lehet, ha a bűncselekményt bűnszövetségben követik el. Életfogytig tartó börtönbüntetés várhat arra, aki jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedik.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: police.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.