Pesti Srácok

Tízezrek tüntettek ismét Bangladesben, a demonstrálók Macron-képeket égettek

Tízezrek tüntettek ismét Bangladesben, a demonstrálók Macron-képeket égettek

Legalább ötvenezer, a szervezők szerint százezer fős tömeg tüntetett hétfőn is Banglades fővárosában Franciaország ellen a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák miatt – közölte a helyi rendőrség.

A dakkai demonstrálók azzal vádolták meg Franciaországot, hogy támogatja az iszlám vallás legfőbb prófétáját ábrázoló gúnyrajzokat, és a francia termékek bojkottjára szólítottak fel. A szervezők szerint több, mint százezren vonultak ki az utcákra. A skandáló tüntetők egy Emmanuel Macron francia államfőt ábrázoló képet is elégettek. A francia nagykövetség őrizetét megerősítették, a rendőrök nem engedték a tiltakozókat az épület közelébe.

Emmanuel Macron az Al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak adott interjújában a hét végén úgy fogalmazott: megérti, hogy a muzulmánokat sokkolják a Mohamed-karikatúrák, de szerinte ez nem igazolhatja az erőszakot, és neki az is feladata, hogy megvédje a szólásszabadságot Franciaországban.

A hétfői már a harmadik tömegtüntetés Franciaország ellen a többségében muszlimok lakta, százhatvanmilliós lakosságú Bangladesben. A tiltakozó megmozdulásokat az váltotta ki, hogy Emmanuel Macron védelmébe vette a Mohamed-karikatúrák közlésének jogát, miután október közepén egy iszlamista támadó Párizs közelében lefejezett egy középiskolai tanárt, aki óráján a diákjainak megmutatta a rajzokat.

PestiSracok facebook image

A Mohamed-karikatúrák miatt Indonéziában is több százan tüntettek hétfőn a francia nagykövetségnél. A jakartai tiltakozók a muszlimok ellenségének nevezték Macront. Joko Widodo indonéziai elnök a hét végén elítélte az iszlamisták által elkövetett támadásokat, köztük a francia tanár lefejezését, viszont bírálta azt is, hogy a francia hatóságok védelmükbe vették a karikatúrák közlésének jogát. Joko szerint a szólásszabadságot nem lenne szabad felhasználni vallások befeketítésére, és nagy hiba összekapcsolni a vallást a terrorizmussal.

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Jalil Rezayee

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?