Pesti Srácok

Varga Judit: elfogadhatatlan, hogy Brüsszel zsaroljon és pénzügyi szankciókkal fenyegessen tagállamokat

Varga Judit: elfogadhatatlan, hogy Brüsszel zsaroljon és pénzügyi szankciókkal fenyegessen tagállamokat

Varga Judit a Die Welt-nek adott interjújában beszélt az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament között létrejött megegyezésről, ami jogállamisági feltételekhez kötné az uniós támogatások kifizetését. Az igazságügyminiszter szerint a paktum azért is elfogadhatatlan, mert ellentétes az Európai Tanácsban kötött megállapodással, amely szerint nem lehet politikai és ideológiai természetű mechanizmushoz kötni a kifizetéseket. A tárcavezető asszony hangsúlyozta: mivel nincs pontos meghatározás a jogállamiság fogalmára, ezért ez fegyverként, zsarolási eszközként lenne használható a migrációt és a multikulturalizmust elutasító tagállamokkal szemben.

A miniszter az Európai Unió Tanácsa soros német elnökségének munkájáról elmondta, hogy a koronavírus-világjárvány ellenére eddig pozitív a mérleg. Szerinte a legfontosabb feladat, hogy az uniós intézmények és a tagállamok megállapodjanak a járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozását szolgáló hétszázötvenmilliárd eurós újjáépítési alap forrásainak lehető leggyorsabb szétosztásáról. A jogállamiság és az uniós támogatások összekapcsolásáról a német soros elnökség közvetítésével az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament között létrejött megegyezésről azt mondta: rossz kompromisszum született, amely nem védi, hanem veszélyezteti a jogállamiságot. A megegyezés egyik következménye az ideológiai zsarolás lehet, Brüsszel pénzügyi szankciókkal fenyegetve az általa helyesnek vélt politikai álláspontok átvételére kényszeríthet tagállamokat. Varga Judit elmondta: ez szakítás a tagállami állam-, illetve kormányfők testülete, az Európai Tanács júliusi megállapodásával, amely szerint nem lehet politikai és ideológiai természetű mechanizmushoz kötni a hétéves EU-s költségvetés és az újjáépítési alap forrásainak szétosztását, ezért a magyar kormány számára elfogadhatatlan egy olyan csomag, amely nem egyeztethető össze az Európai Tanácsban kötött megállapodással.

Arra a kérdésre, hogy mit jelent számára az ideológiai zsarolás, elmondta, hogy szankciókkal sújthatnak egy tagállamot, ha nem illeszkedik a politikai fősodorhoz például a migrációs politikában, a családpolitikában vagy a multikulturális ideológiák területén. Kiemelte, hogy nincs pontos meghatározás a jogállamiság fogalmára, így januártól akár az is előfordulhat, hogy egy uniós biztos eljárást indít Magyarország ellen, ha azt olvassa a brit The Guardianben vagy a német Der Spiegelben, hogy "Magyarország komisz ország". Hozzátette, hogy megvannak a megfelelő megoldások az EU-s alapértékek védelmére, és ezeken csak úgy lehet változtatni, ha a tagállamok egymás szemébe néznek, megbeszélik a problémát és egyhangúlag módosítják az uniós szerződéseket. Az egyhangúlag hozandó döntések szabályát nem lehet megkerülni, és aki mégis ezzel próbálkozik, az veszélyezteti a koronavírus-válság elleni küzdelem sikerét. Kiemelte, hogy elfogadhatatlanok és a kommunista diktatúrák stílusát idézik az Európai Parlamentben tett kijelentések, amelyek szerint rendszerszintű veszélyek fenyegetik a demokráciát Magyarországon.

PestiSracok facebook image

– mondta Varga Judit. Oktatási, migrációs és gazdaságpolitikai példákat említve kifejtette, hogy a kormány politikai ellenfelei jogállamisági kérdésnek állítják be az általuk kifogásolt magyar szabályokat, hogy rákényszerítsék Magyarországot olyan döntésekre, amelyekhez nincs politikai támogatottság az országban.

– jelentette ki az igazságügyi miniszter.

Forrás: atv.hu; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.