Pesti Srácok

Visszatérítik a helyközi közlekedési szolgáltatók a novemberi bérletek árát

null

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken, Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében elmondta, hogy kezelési költség nélkül visszatérítik a helyközi közlekedési szolgáltatók a korábban megvásárolt, de a koronavírus-járvány elleni védekezéshez kapcsolódó intézkedések miatt feleslegessé vált novemberi bérletek árának felét vagy egészét az azt igénylőknek.

Schanda Tamás azt írta, hogy az ITM döntése alapján azok, akik november havi bérletet vettek, de november 18-ig visszaváltják azt, és akik az intézkedések életbe lépése, november 11. előtt kezdődő érvényességű, a benyújtáskor még legalább 15 napig érvényes havi bérletet vásároltak, a bérlet árának a felét, azok pedig, akik november 11., szerda előtt vettek szerdai vagy az utáni érvényességgel kezdődő havi bérletet, a bérlet teljes árát visszakapják a helyközi közlekedési vállalatoktól. A minisztérium arra kéri Karácsony Gergely főpolgármestert és a települések polgármestereit, hogy a helyi közlekedési vállalatok esetében járjanak el hasonlóan. Az intézkedés sokakat érint, például a középiskolásokat és a tanárokat. Az államtitkár emlékeztetett: az egészségügyi dolgozóknak és a védekezésben részt vevő orvos- és egészségtudományi hallgatóknak ingyenessé tették a közlekedést. Hangsúlyozta: az érintettek nemcsak a lakóhelyük és a munkahelyük között, hanem országszerte ingyenesen közlekedhetnek.

– tudatta Schanda Tamás.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.