bérletek
A mai naptól drágább a tömegközlekedés a fővárosban
2022. szeptember 1-től, vagyis mától drágul a budapesti tömegközlekedésen néhány jegytípus ára – emlékeztet az Index. A BKK az áremeléseket azzal indokolta, hogy bár 13 éve nem nőttek a jegyek és bérletek árai, a közösségi közlekedés költségei folyamatosan nőttek és a forráshiány csökkentése miatt most lépniük kellett. Ugyan nem minden jegytípus ára nőtt, de amelyik igen, az jelentős mértékben.Bérlethamisító banda tagjait fogta el a rendőrség
A rendőrség tájékoztatása szerint több tízmillió forintos kárt okozott két augusztusban elfogott férfi, aki BKK-bérleteket hamisított. A gyanúsítottak még garanciát is vállaltak a hamis bérletekre.A fővárosi diákbérletek hatályának meghosszabbítását kezdeményezte a Fidesz
A fővárosi tanulóbérletek érvényességének meghosszabbítását, a fel nem használt BKK-jegyek árának visszatérítését kezdeményezte a Fidesz Karácsony Gergely főpolgármesternél, mert a koronavírus-járvány miatti szigorító intézkedések miatt a diákok nem tudják felhasználni a már megvásárolt bérleteket.A MÁV díjmentesen visszatéríti a március 10-ig igényelt helyközi dolgozó- és tanulóbérleteket
Nem számol fel kezelési költséget a márciusi helyközi dolgozó- és tanulóbérletek visszatérítésénél a MÁV-Start, a MÁV-HÉV és a Volánbusz, amennyiben az igényt március 10-ig benyújtják – közölte szombaton a MÁV.Visszaváltják a januári helyközi diákbérleteket
Kezelési költség nélkül váltják vissza a januári helyközi diákbérleteket – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn. A kormány az egyéb védelmi intézkedésekkel együtt a középiskolák, a szakképző és a felsőoktatási intézmények digitális munkarendjét is meghosszabbította 2021. február elsejéig.Visszatérítik a helyközi közlekedési szolgáltatók a novemberi bérletek árát
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken, Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében elmondta, hogy kezelési költség nélkül visszatérítik a helyközi közlekedési szolgáltatók a korábban megvásárolt, de a koronavírus-járvány elleni védekezéshez kapcsolódó intézkedések miatt feleslegessé vált novemberi bérletek árának felét vagy egészét az azt igénylőknek.Szerdától egy bérlettel lehet utazni a MÁV és a HÉV vonatain Budapest és Gödöllő között
Szerdától a hatvani (80a) vasútvonal gödöllői szakaszán a felármentesen igénybe vehető vonatokra a MÁV és a HÉV; míg a H8-as hévvonalon a MÁV-START bérletei is felhasználhatók utazásra Budapest és Gödöllő között, a Budapest-bérlet felmutatásával együtt – közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-vel.Főpolgármesteri Hivatal: Hétfőtől a havi és félhavi bérletek is megválthatók mobiltelefonon
Újabb termékekkel bővül a budapesti mobiljegyrendszer: a repülőtéri vonaljegy és a napijegy típusú termékek mellett hétfőtől már a teljes és kedvezményes árú havi és félhavi bérletek is megválthatók mobiltelefon segítségével a teljes közösségi közlekedési hálózaton – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.Ajánljuk még