Pesti Srácok

A kormány több mint hárommilliárd forintot utal elmaradt foglalások utáni támogatásként szálláshelyeknek

A kormány több mint hárommilliárd forintot utal elmaradt foglalások utáni támogatásként szálláshelyeknek

Csütörtökön folyósítják a támogatásokat a szálláshelyek elmaradt foglalásai után. A szállodák, panziók, üdülőháztelepek, közösségi szálláshelyek, valamint kempingek több mint hárommilliárd forintra nyújtottak be igényt. A kormányzati támogatás feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el és a dolgozók megkapják a fizetésüket – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtökön.

A kormányzati döntés értelmében a szálláshely-szolgáltatók kérelmüket a kieső bevételeik részleges megtérítésére december 25-ig nyújthatták be Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felületén. Az adatbázisban november 8-ig regisztrált szálláshelyek bevételkiesésének nyolcvan százalékát vállalja át az állam a november 11. és december 10. közötti időszakra érkezett foglalásokra. Az MTÜ arra is kitért, hogy a gazdaság újraindításában a magyar turisztikai szektornak fontos szerepe lesz, ezért is stratégiai jelentőségű, nemzeti érdek az ágazat támogatása, a munkahelyek védelme. A kormány turizmust érintő támogatása eddig összességében nyolcszázmilliárd forintot tett ki, azaz meghaladja a kétmilliárd eurót, ami a szervezet szerint nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.