Pesti Srácok

A segélyhívó számok mellett applikáció és chates szolgáltatás is segíti a bajbajutottakat

A segélyhívó számok mellett applikáció és chates szolgáltatás is segíti a bajbajutottakat

Az éjjel-nappal hívható segélyhívó számok mellett ez évtől applikáció és chates szolgáltatás is segíti a bajban lévőket – közölte a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft., amely kiemelte: idén a járványhelyzet miatt is többen hívták a lelkisegély-szolgálatokat, az ünnepi időszakban pedig még tovább nő a hívások száma.

A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. közleményében rámutat arra, hogy a pandémia nemcsak a testi, hanem a lelki egészséget is veszélyezteti. A járványhelyzet okozta bizonytalanság miatt a világban – így Magyarországon is – emelkedett a kapcsolati erőszakot és a lelki krízist elszenvedők száma – írták. Megjegyezték: ezt fokozhatja a feszültebb ünnepi időszak, amit bizonyít a telefonos segítőszolgálatoknál tapasztalható decemberi hívásszám-emelkedés.

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) a kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem áldozatainak nyújt segítséget, és szükség esetén gondoskodik az áldozatok kimenekítéséről, elhelyezéséről is. Akik pedig valamilyen okból lelki krízishelyzetbe kerültek, azok szintén a nap 24 órájában ingyenesen és anonim módon hívhatják a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) telefonszámát. Azt írták, a járvány miatti korlátozó intézkedésekkel összefüggésben áprilisban megugrott a két szervezethez érkezett hívások száma a korábbi év azonos időszakához képest. Különösen nehéz a karácsony-szilveszter időszaka, ezért az OKIT és a LESZ segélyvonala az ünnepek alatt is éjjel-nappal működik (06-80-20-55-20, illetve 116-123, 06-80-810-600). Segítséget kérni már nemcsak telefonon, hanem a www.kapcsoljegybol.hu oldalon is lehet, anonim módon, digitális nyomok nélkül, emellett a www.facebook.com/kapcsoljegybol felület, a teljes biztonsággal használható chatfelület és egy ingyenesen letölthető applikáció, a Kapcsolj egyből is segíti a krízishelyzetben lévőket.

A Széchenyi 2020 programban 2016-ban elindult Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése című projekt 1,16 milliárd forint európai uniós társfinanszírozással valósul meg. A projektgazda Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. kiemelt feladata a családbarát szemlélet társadalmi megerősítése, a családi összetartozás fontosságának tudatosítása mellett az emberkereskedelem és a kapcsolati erőszak áldozatainak segítése.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: hirmondo.ro

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.