Pesti Srácok

A vakcina meggátolja a súlyos tünetek kialakulását

null

A koronavírus elleni vakcina nem jelent majd teljes védettséget, de megfertőződés esetén is meggátolja a súlyos tünetek kialakulását – jelentette ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ virológusa az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában. Kis Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a fertőzést többször is el lehet kapni, vagyis az oltást várhatóan azoknak is többször be kell majd adni, akik már átestek a betegségen.

Kis Zoltán az interjúban közölte, a vakcinák soha nem nyújtanak százszázalékos védettséget, de a kilencven százalék is nagyon jó eredménynek tekinthető. A vírus azonban nem fog eltűnni, velünk marad, vagyis meg kell tanulni együtt élni vele – tette hozzá. Annál is inkább – folytatta a szakember –, mert a koronavírus jellemzője, hogy az immunrendszerünk hajlamos elfeledkezni róla, ez pedig azt jelenti, hogy a fertőzést többször is el lehet kapni, vagyis a vakcinát várhatóan azoknak is többször be kell majd adni, akik már átestek a fertőzésen. A virológus arra is felhívta a figyelmet, hogy a karácsonyi készülődéskor különösen ügyeljünk a járványügyi szabályok betartására a bevásárlóközpontokban, ezek ugyanis kritikus pontjai lehetnek a vírus terjedésének.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Pavel Golovkin

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.