Pesti Srácok

Az Európai Parlament szerint immár sem az Európai Tanács, sem az Európai Bizottság nem mondhatja meg, hogy mi is az a jogállamiság

Az Európai Parlament szerint immár sem az Európai Tanács, sem az Európai Bizottság nem mondhatja meg, hogy mi is az a jogállamiság

Az Európai Parlament (EP) kétségbe vonja az Európai Tanács (ET) azon nyilatkozatának érvényességét, amely felfüggeszti a jogállamisági eljárás alkalmazhatóságát az Európai Unió Bíróságának jóváhagyásáig – szerepel abban az állásfoglalásban, amelyet az Európai Unió hétéves keretköltségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló alapról fogadott el csütörtöki plenáris ülésén az EP. Az EP szerint immár az Európai Bizottság sem kompetens a magasztos jogállamisági kérdésékben nyilatkozni. Nagy napja lett a fentiektől Ujhelyi Istvánnak, az MSZP cserepadról helyzetbe került EP-képviselőjének, aki ismét beröffentette a verklit, amelynek egyetlen hamis dala szerint Orbán Viktor hatalmas vereséget szenvedett egy hete Brüsszelben. Lehet, hogy a csütörtökön történteket és a saját szerepét is alaposan félreértelmező Ujhelyinek érdemes lenne rendszeresen olvasnia a portálunkat, tőlünk ugyanis azt is megtudhatta volna, hogy szerdán az EP is hozzájárult a hétéves uniós költségvetés és a helyreállítási alap elfogadásához.

A négyszázkilencvenhat szavazattal, százharmincnégy ellenszavazat és hatvanöt tartózkodás mellett csütörtökön elfogadott állásfoglalás szerint az uniós szerződések értelmében a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács nem lát el jogalkotói feladatokat, ezért egyetlen politikai nyilatkozata sem tekinthető a jogszabályok értelmezésének. Az EP állásfoglalásának szerzői kijelentették, hogy az Európai Bizottság teljesen független, és a tanácsi következtetések nem tehetők kötelezővé az uniós bizottság számára a jogi aktusok alkalmazásakor.Véleményük szerint felesleges az ET decemberi csúcsértekezletén elfogadott zárónyilatkozat azon része, amely szerint a bizottságnak nem lenne szabad alkalmaznia a jogállamisági eljárást addig, amíg a bíróság nem hoz döntést az eljárás megsemmisítéséről vagy fenntartásáról. Az EP és az ET közötti megállapodás egyértelmű: a mechanizmus január elsejével életbe lép – hangsúlyozták.

Az EP szerint a tanácsi döntések egyhangúságát előíró szabály elavult és kontraproduktív. A csütörtökön többségbe került képviselők sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy az egyhangú szavazási szabály miatt a tanács indokolatlanul késlekedett egyebek között a költségvetés és a saját forrásokra vonatkozó határozat elfogadásával. Az Európa jövőjéről szóló, a közeljövőben megrendezendő konferencián ezen akadályok legyőzésével is foglalkozni kellene – vélekedtek a képviselők. Hozzátették: a 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről, az intézményközi megállapodásról, a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló alapról és a jogállamisági rendeletről szóló csomag történelmi jelentőségű.

Nagy napja lett a fentiektől Ujhelyi Istvánnak, az MSZP cserepadról helyzetbe került EP-képviselőjének, aki az MTI-hez eljuttatott közleményében közölte: az EP többpárti állásfoglalása világosan rögzíti a jogállami mechanizmus tartalmi kereteit. Egyértelműsíti, hogy Orbán Viktor és a fideszes propaganda-hálózat hazudik a költségvetési zsarolás feladását jelentő tanácsi kompromisszumról és annak következményeiről – fogalmazott. Ujhelyi szerint az EP állásfoglalása kimondja, hogy a jogállamisági mechanizmus január elsejével életbe lép. (Apró szépséghiba, hogy az EP állásfoglalása ezt nem mondta ki – a szerk.)

PestiSracok facebook image

– emelte ki a történteket és a saját szerepét is alaposan félreértelmező Ujhelyi.

– tette hozzá a szocialista EP-képviselő.

Forrás: MTI/PS; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.