Pesti Srácok

Beleszámít a tanulmányi előmenetelbe az orvosegyetemi hallgatók részvétele a járvány elleni védekezésben

null

Beleszámít a félév teljesítésébe az orvosegyetemi hallgatók részvétele a koronavírus-járvány elleni védekezésben; az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az orvos- és egészségtudományi egyetemek fenntartójaként minden feltételt biztosít nekik a félév sikeres teljesítéséhez.

A minisztérium közleményében emlékeztetett: az orvosi, egészségügyi képzésekben részt vevő hallgatók tanulmányi kredittel elismert gyakorlati tevékenységükkel közreműködnek a pedagógusok és bölcsődei dolgozók, a kormányhivatalok munkatársainak országos szűrésében, a klinikákon, kórházakban végzett betegellátási tevékenységben, és segítik az Országos Mentőszolgálat koronavírus-szűrési munkáját is. A járvány elleni védekezésbe bevont, orvos- és egészségügyi képzésben tanulmányokat folytató hallgatók egyszerre szereznek hasznos gyakorlati tapasztalatot, és segítik az egészségügyi dolgozókat – tették hozzá.

Ismertették, hogy a szervező kormányhivatalok adatai szerint a pedagógusszűrés első két hetében 1624 fiatalt vontak be e feladatokba. Jelenleg is több száz egyetemi hallgató végez szűrési feladatokat, a kórházakban, klinikákon a betegellátásban körülbelül ezren vesznek részt. Az átlagosan kéthetes elfoglaltság beleszámít a félév teljesítésébe, a hallgatók a munkájukért fizetést kapnak. Az oktatásban-nevelésben és a kormányhivatalokban dolgozók tesztelését a vonatkozó rendelet alapján hallgatói munkaszerződéssel végzik, a jövedelem adó-, szociális hozzájárulás- és járulékmentes – írták.

Tudatták, hogy az intézmények a 2021/2022-es tanévben a saját szabályzatukban foglaltaktól eltérően rendelkezhetnek a hallgatók tanulmányi és vizsgakötelezettségeiről, az érintetteknek kedvezőbb feltételeket biztosítva. A járvány elleni védekezésben dolgozó egyetemistákat tehát semmiféle hátrány nem érheti, és nem is éri – közölték, hozzátéve: minden oktató arra törekszik, hogy többletfeladataik figyelembevételével lehetővé tegye tanulmányaik sikeres folytatását.

PestiSracok facebook image

A közleményben idézték Hankó Balázst, a minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárát, aki úgy fogalmazott: a járványhelyzetben a hallgatók esküjükhöz méltóan állnak helyt, segítik a védekezést. A járvány elleni védekezésben részt vevő fiatalokat köszönet illeti meg, tanulmányi előrehaladásukat az elvégzett munkának semmiképpen sem szabad hátráltatnia sőt, támogatnia kell – hangsúlyozta. A kormány a veszélyhelyzet kihirdetésekor kérte az orvosegyetemi hallgatók segítségét a járvány elleni egészségügyi védekezésben. Közös cél a magyar emberek életének és egészségének megóvása és az ország működőképességének megőrzése – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: körkép.sk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.