orvostanhallgatók
Beleszámít a tanulmányi előmenetelbe az orvosegyetemi hallgatók részvétele a járvány elleni védekezésben
Beleszámít a félév teljesítésébe az orvosegyetemi hallgatók részvétele a koronavírus-járvány elleni védekezésben; az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az orvos- és egészségtudományi egyetemek fenntartójaként minden feltételt biztosít nekik a félév sikeres teljesítéséhez.Kásler könnyítést jelentett be a védekezésben résztvevő hallgatóknak
Könnyítéseket jelentett be a járványügyi védekezésben résztvevő hallgatók számára Kásler Miklós, közösségi oldalán megjelent bejegyzésében.Gyurcsányék rendületlenül folytatják az álhírgyártást
Senkit nem kényszerítenek rá és semmilyen büntetésben nem részesülnek azok, akik nem járulnak hozzá az iskolai tesztelésekhez – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), miután Gyurcsány Ferencék újabb álhírként azt állították, hogy beteg orvostanhallgatókat köteleznek az országos tesztelésben való részvételre.Orbán Viktor tesztelést végző önkénteseket fuvarozott kisbuszával
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön önkéntesekhez csatlakozva nézte meg az oktatási intézményekben dolgozók koronavírus-tesztelését Bicskén és Tabajdon.Orvostanhallgatók is részt vesznek a járvánnyal szembeni harcban
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az egyetemi informatikai rendszeren keresztül tájékoztatja az orvosi, egészségügyi képzésekben részt vevő hallgatókat, hogy a kormányhivatalok szervezésével hétfőtől gyakorlati tevékenységként vehetnek részt a pedagógusok és bölcsődei dolgozók országos gyorstesztelésében és a klinikáknál, kórházaknál végzett betegellátási tevékenységben, segítve a járvány elleni védekezést és az egészségügyi dolgozók tehermentesítését.Ajánljuk még