Pesti Srácok

Kásler könnyítést jelentett be a védekezésben résztvevő hallgatóknak

null

Könnyítéseket jelentett be a járványügyi védekezésben résztvevő hallgatók számára Kásler Miklós, közösségi oldalán megjelent bejegyzésében.

A miniszter soraiból kiderül, hogy saját maga kezdeményezte a koronavírussal szembeni védekezésben résztvevő hallgatókra vonatkozó könnyítések bevezetését az aktuális szemeszter teljesítésének biztosítása céljából. Kásler Miklós leszögezi, hogy a kormány támogatja a javaslatcsomagot, amelynek részleteiről hamarosan tájékoztatást kapnak az érintettek is. Végezetül a miniszter megjegyezi, hogy "hallgatóink önzetlen odaadással álltak hazánk szolgálatába, a kormány pedig elkötelezett példamutató önkénteseink támogatása tekintetében".

Fotó: Kásler Miklós Facebook-oldala

PestiSracok facebook image