Pesti Srácok

Boris Johnson: Nagy-Britannia lesz az Európai Unió legjobb barátja

null

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia lesz az Európai Unió legjobb barátja a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeit rögzítő megállapodás elfogadása után. A téli szünetét töltő londoni alsóház a soron kívül összehívott szerdai ülésnapon vitatja meg az EU-val a múlt héten elért átfogó megállapodást, amelyről szavaz is.

Vitaindító felszólalásában Johnson a Downing Street által előzetesen ismertetett részletek szerint kijelenti: a megállapodás törvénybe iktatását célzó tervezet központi célkitűzése az, hogy Nagy-Britannia a legszorosabb baráti viszony és jóakarat jegyében kereskedhessen a jövőben is európai szomszédaival, de úgy, hogy mindeközben megőrizhesse a szuverén ellenőrzést törvényei felett. Johnson hangsúlyozza: a törvénytervezet megmutatja, hogy Nagy-Britannia egyszerre lehet európai és szuverén állam. Mindezt elképesztő sebességgel sikerült elérni, az Uruguayi Forduló néven ismert világkereskedelmi tárgyalássorozat – amely elvezetett a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) létrehozáshoz – csaknem nyolc évig tartott, az Európai Unió pedig Kanadával öt évig, Japánnal hat évig tárgyalt, mire kereskedelmi megállapodásra jutott velük. Nagy-Britannia ugyanakkor nem egészen egy év alatt elérte ugyanezt az EU-val, ráadásul egy világjárvány szorításában – mondja el szerdai parlamenti felszólalásában a brit kormányfő.

Boris Johnson szerint Nagy-Britannia új fejezet kezd történelmében, újra megteremtve liberális, kifelé tekintő, a közjót szolgáló országként betöltött globális szerepét. Nagy-Britannia nem azért lépett ki az Európai Unióból, hogy szakadást idézzen elő az Európához fűződő kapcsolataiban, hanem azért, hogy megoldást leljen az e kapcsolatokat a második világháború óta terhelő régi, idegesítő problémákra. Távolságtartó, kedvetlen tagja, néha kerékkötője is volt az Európai Uniónak, most azonban barátságos szomszéd lesz, a legjobb barát és szövetséges, akit az EU csak kívánhat magának – fogalmaz szerdai alsóházi beszédében a brit kormányfő.

A jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről szóló 1246 oldalas megállapodásról – amely nyolcszáz oldalnyi függeléket és lábjegyzetet is tartalmaz – többhavi tárgyalási folyamat után múlt csütörtökön állapodtak meg a brit kormány és az Európai Bizottság tárgyalóküldöttségei. A megállapodás egyik fő eleme egy szabadkereskedelmi egyezmény, amely százszázalékos vámliberalizációt – vagyis vám- és kvótamenetes kereskedelmet – biztosít Nagy-Britannia és az EU kétoldalú áruforgalmában, abban az esetben, ha az áruk megfelelnek a vonatkozó eredetigazolási előírásoknak. A brit kormány szerint ez az első eset, hogy az EU valamely külső kereskedelmi partnerrel zéró vám- és kvótatartalmú kereskedelmi feltételrendszerről állapodott meg.

PestiSracok facebook image

Sir Lindsay Hoyle, az alsóház elnöke a kormány kezdeményezésére szerdára egynapos rendkívüli ülésre hívta össze a téli szünetét töltő alsóházat az EU-val kötött megállapodás megvitatására. Az ötórásra tervezett vita után a képviselők szavaznak is az egyezményről, amely ezután a felső kamara, a Lordok Háza elé kerül. A Lordok Háza várhatóan még szerda éjjel szintén megvitatja és nagy valószínűséggel jóváhagyja a megállapodást, amely II. Erzsébet királynő formális beleegyezésével azonnal törvényerőre emelkedhet. Szerdán az Európai Unió és a brit kormány is ceremoniális keretek között aláírja az egyezményt. A dokumentumot először Brüsszelben látják el kézjegyükkel az Európai Unió vezető tisztviselői. Az egyezmény egy példányát ezután a brit királyi légierő (RAF) repülőgépével Londonba szállítják, és a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban Boris Johnson is aláírja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.