Pesti Srácok

A borsodi és somogyi kórházakba is megérkezett a vakcinaszállítmány

null

Az eddigiek mellett további négy vidéki kórházba érkezett vakcinaszállítmány szerdán dél körül: Kaposvárra a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházba, Miskolcra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházba, Székesfehérvárra a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházba, valamint Balassagyarmatra a Dr. Kenessey Albert Kórház Rendelőintézetbe – jelentették az M1 aktuális csatorna híradójában a tudósítók a helyszínekről.

A kaposvári kórház gyógyszertárába kétezer adag koronavírus elleni vakcina érkezett, ami ezer kórházi dolgozó oltására elegendő. A vakcinát speciális hűtőberendezésben, mínusz 80 Celsius-fokon tárolják. Az oltások beadását csütörtökön kezdik meg. Első körben a "frontvonalban" dolgozókat oltják majd be, így a sürgősségi betegellátó centrum, az infektológia és az intenzív osztály dolgozói kapják meg az oltást – hangzott el.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházba ötezer adag oltóanyag érkezett; ez kétezerötszáz kórházi dolgozó beoltását teszi lehetővé. Mint a tudósításban a kórház főgyógyszerészének tájékoztatására hivatkozva elhangzott, a napokban kezdik meg az oltások beadását, amit harminc perces orvosi megfigyelés követ.

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója, Bucsi László a híradóban elmondta: azonnal elkezdték az oltást, elsőként itt is a frontvonalban dolgozókat oltják be. Néhány nap alatt szeretnék ugyanakkor az összes dolgozót, körülbelül ezer embert beoltani. Bucsi László szólt arról is, hogy az ígéretek szerint a jövő héten ugyanennyi adag vakcinát kapnak. Emlékeztetett arra is, hogy a vakcinából mindenkinek két adagot kell kapnia a védettséghez, és az első oltás után 21 nappal adható be a második. Közölte azt is, hogy a dunaújvárosi kórház dolgozóit is Székesfehérváron oltják majd be. A főigazgató kijelentette: meggyőződése, hogy ha ilyen ütemben halad az oltás, nyár elejére megállítható a világjárvány.

PestiSracok facebook image

A Dr. Kenessey Albert kórház főigazgatója, Szabó Géza közölte: 1950 adag vakcina érkezett hozzájuk. Az oltások beadását csütörtök reggel kezdik el. Szabó Géza megnyugtatónak nevezte az oltóanyag megérkezését. Ez jelenti számunkra a biztonságot – mondta.

Az Európai Gyógyszerügynökség december 21-én törzskönyvezte a Pfizer-BioNTech Covid-19-ellenes oltóanyagát, december 26-án érkezett Magyarországra az első szállítmány, 9750 oltóanyag, amelyet öt oltópontra vittek. Szerdán érkezett Magyarországra hetvenezer vakcina, amely harmincötezer ember kétszeri oltására elegendő; ezeket a vakcinákat szállítják ki a nap folyamán a kormány által kijelölt huszonegy oltási pontra.

Szerdán délelőtt, a fent említett négy kórházon kívül, hat kórházba érkezett meg a vakcina: a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba, Budapesten az ÉKC Új Szent János Kórház és Szakrendelőbe, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórházba, a Semmelweis Egyetemre, továbbá Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházba és Tatabányán a Szent Borbála Kórházba. A tervek szerint a nap folyamán még 11 intézménybe szállítanak ki oltóanyagot: a budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórházba, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetbe, a szolnoki Hetényi Géza kórházba, a Pécsi Egyetem Klinikai Központjába, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjába, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjába, a szombathelyi Markusovszky Kórházba, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba, a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházba, az egri Markhot Ferenc Kórházba és a Békés Megyei Központi Kórház gyulai intézményébe.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.