Pesti Srácok

Franciaországban és Japánban is megjelent a koronavírus gyorsabban fertőző mutációja

null

Az illetékes hatóságok tájékoztatása szerint Franciaországban és Japánban is megjelent a koronavírus Nagy-Britanniában azonosított mutációja.

A francia egészségügyi minisztérium pénteken tájékoztatása szerint a gyorsabban fejlődő koronavírus-mutációt egy Londonból hazatért francia férfi szervezetében azonosították Tours városában, aki múlt szombaton érkezett a brit fővárosból. A beteg jól érzi magát, önkéntes karanténban van. Péntek este Tamura Norihisza japán egészségügyi tárcavezető is bejelentette, hogy öt olyan személy került karanténba, akik december 18-a és 21-e között érkeztek haza Nagy-Britanniából, panaszok azonban csak egyiküknél, egy hatvan éves férfinál jelentkeztek. Japán még csütörtökön rendelt el beutazási tilalmat az Egyesült Királyságból érkezőkkel szemben.

Franciaországban már több, mint 2,6 millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül 62 548-an hunytak el a kórban, és csaknem 200 ezren gyógyultak meg. Japánban eddig 214 574 az igazolt fertőzöttek és 3004 a halálos áldozatok száma. Európában korábban Németország tájékoztatott arról, hogy hogy a B.1.1.7 jelzésű mutációt kimutatták egy nő szervezetében.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.