Pesti Srácok

Frissül a MÁV jegyértékesítési rendszere

Frissül a MÁV jegyértékesítési rendszere

A MÁV csütörtöki közleménye szerint megújul az Elvira vasúti jegyértékesítési rendszer a december 13-i menetrendváltástól kezdődően. A frissítés tesztüzemmódja csütörtökön vette kezdetét. Az új Elvirán a nemzetközi jegyek is folyamatosan elérhetővé válnak a legnépszerűbb úticélokra.

A vállalatcsoport honlapján közzétett tájékoztatás szerint a megújult új Elvira a vasúttársaság egységes jegyértékesítési rendszerében működik majd, összekötve a MÁV mobilalkalmazással, így akár egy regisztrációval, de önállóan is használhatják az utasok mindkettőt. A régi jegyértékesítési rendszerben található adatok kezelése, az új felület élesítése december 13-ig megtörténik; az átállás egyik lépcsőjeként december 3-tól a felület működését egyelőre korlátozott számú felhasználó tesztelheti a próbaüzem keretében. Első körben ötszázan próbálhatják ki az új rendszert, azonban a vasúttársaság folyamatosan figyelemmel követi a működését, és ettől függően emeli a tesztelésbe bevontak létszámát.

Ismertetik, hogy az új Elvira használatakor a legszembetűnőbb változást a modern, letisztult kezelőfelület nyújtja. A másik kiemelt fejlesztés, hogy a MÁV applikációval közös felhasználói fiókot használhatnak a felhasználók, így az új Elvirán megvett jegy a MÁV appban is megjelenik, valamint e-mailben is megkapja pdf-formátumban. Ezáltal a jegyet letölthetik, kinyomtathatják, vagy továbbíthatják. A vásárláshoz és az utazáshoz szükséges adataikat egyetlen kényelmes felületen kezelhetik, szükség esetén módosíthatják. A felhasználók az elmentett számlázási- és bankkártyaadataikat is használhatják a webes és az applikációs felület esetében is.

A MÁV-Start jelenleg működő online értékesítési rendszere, az e-ticket 2008-tól áll az utasok rendelkezésére. A jegyeket a rendszer indulásakor az állomási jegykiadó automatákból lehetett átvenni, 2011-től váltak elérhetővé a nemzetközi jegyek, illetve akkortól nyílt lehetőség a belföldi jegyek otthoni nyomtatására is. Az utasok által Elviraként ismert e-ticket rendszert 12 év alatt több, mint másfélmillióan próbálták ki, ebből az aktív vásárlók száma mintegy 250 ezer; a tranzakciók száma 2016-tól 2019-ig háromszorosára nőtt, a legutóbbi teljes évben már 4,2 millió vásárlást végeztek így az utasok. Tavaly hetente átlagosan 81 ezer, idén a járványhelyzet miatt kicsit kevesebbet, átlagosan 56 ezer körüli jegyet vettek az Elvirán.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: mavcsoport.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.