Pesti Srácok

Hölvényi György: az Európai Parlament politikusainak egyre sürgetőbben kéne fellépniük a keresztények és a zsidók üldözése ellen

Hölvényi György: az Európai Parlament politikusainak egyre sürgetőbben kéne fellépniük a keresztények és a zsidók üldözése ellen

Az egyházak és vezetőik számára nagy lehetőség, hogy részt vegyenek Európa jövőjének alakításában, miután a koronavírus-járvány és az azzal kapcsolatos kihívások nyitottabbá tették az embereket az új üzenetekre és megoldásokra – jelentette ki Hölvényi György KDNP-s európai parlamenti képviselő szerdán, az Európai Néppárt vallásközi párbeszédet elősegítő éves konferenciáján.

Az európai néppárti frakció vallásközi munkacsoportjának magyar társelnöke az Európa jövőjére fókuszáló eseményen hangsúlyozta: Európának a XXI. században ismét fel kell találnia önmagát, amihez segítséget nyújtanak az egyházi és vallási közösségek több ezer éves hagyományai, tapasztalatai. Mint mondta, az Európai Parlament politikusainak egyre sürgetőbben kéne fellépniük a keresztények és a zsidók vallásszabadsága mellett és üldöztetésük ellen, azonban a testület képviselői közül ezt csak megdöbbentően kevesen látják be. Megjegyezte, hogy az EP-ben folyó viták folyamán legtöbben a múltat végképp eltörölnék, ami a történelemből okulva tudható, hogy hatalmas károkat okozott és okozhat még.

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakciójának vezetője elmondta, hogy az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat a következő hetekben veszi kezdetét, amelynek keretében újra meg kell találni a közös európai identitást. Mint mondta, évtizedekkel ezelőtt az EU alapja a nemzetek közötti béke megszilárdítása volt, ma egy globalizált világban Európa feladata az európai életmód és értékek előmozdítása. Weber Ferenc pápa Fratelli Tutti –Mindnyájan testvérek – című harmadik enciklikájára hivatkozva hangsúlyozta: közös európai szolidaritásban kell együttműködni a jelen kihívásaival szemben.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában a zsidó vallási közösségek egyre nagyobb fenyegetettségben élnek. A rabbi szerint nemcsak fizikai veszélyeztetettségről van szó, hanem egyfajta vallási elnyomásról is. Erre példának Lengyelország és Belgium esetét hozta fel, ahol a hatóságok betiltották a háziállatok rituális "kóser" levágását, ellehetetlenítve így több zsidó közösség életvitelét. Hangsúlyozta továbbá, hogy az európai zsidók biztonsága nélkül az egész európai társadalom stabilitása veszélyben van.

PestiSracok facebook image

Arszeniosz Kardamakisz, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus magyarországi exarchája arról beszélt, hogy Európának át kell vészelnie a civilizációk összecsapását a következő években, és vallások, kultúrák közötti párbeszédre alapozva kell egy új jövőképet felépítenie.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.