Pesti Srácok

Hónapokig nem ihat alkoholt az, akit beoltanak az orosz vakcinával

null

Az új koronavírus elleni védőoltásra készülőknek az immunizáció előtt két hétig, valamint az első injekció után 42 napig le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról – jelentette ki Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője kedden a Komszomolszkaja Pravda című lap rádiójának nyilatkozva.

Popova közölte, hogy a két összetevőből álló vakcina két oltása között 21 napnak kell eltelnie, és a második injekció után újabb 21 napig tart az immunitás kialakulása. Mint mondta, az első dózis beadását megelőzően legkevesebb két héttel semmiképpen sem szabad alkoholt fogyasztani. Rámutatott, hogy az alkoholfogyasztás megterheli a szervezet méregtelenítési rendszerét, ami akadályozza a védettség kialakulását.

Szüneteltetni kell az alkoholfogyasztást

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes a Moszkvában szombaton megkezdett tömeges vakcinációt megelőzően azt mondta, hogy 42 napig kell szüneteltetni az alkoholfogyasztást, valamint az immunrendszert elnyomó gyógyszerek fogyasztását. Hozzátette, hogy a fertőzés elkerülése érdekében maszkot kell viselni, és a távolságtartásra is ügyelni kell.

PestiSracok facebook image

Influenzaszerű szindróma

Szergej Glagolev, az orosz egészségügyi miniszter tanácsadója egy moszkvai orvosi tanácskozáson kedden kijelentette, hogy a Szputnyik V vakcina mindkét komponensével beoltott emberek kevesebb mint 0,5 százaléka kapta el a Covid-19 betegséget. Közölte, hogy az önkéntesek 10 százalékánál volt megfigyelhető "influenzaszerű szindróma", amely 38 fokot meg nem haladó, paracetamollal könnyen kezelhető lázzal járt. Mint mondta, komoly nem kívánt vagy előre nem látott reakció a klinikai tesztelés során nem jelentkezett.

Minimum féléves védettséget ad

Glagolev beszámolója szerint a Szputnyik V "posztregisztrációs tesztelésében" 24 ezer önkéntes vesz részt. Közölte, hogy az időközi eredmények szerint a koronavírus-fertőzés veszélye a 42. napra több mint 92 százalékkal csökken. Ígéretet tett rá, hogy a vakcina klinikai tanulmányozására vonatozó részletes adatokat a közeljövőben publikálni fogják a tudományos sajtóban, egyebek között külföldön is. Popova egyébként a keddi rádióinterjúban úgy vélekedett, hogy a Covid-19 elleni bármelyik vakcina minimum egy féléves védettséget ad.

Az űrhajósokat beoltják

Az orosz Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség (FMBA) és a Roszkoszmosz kedden közölte, hogy Szputnyik V vakcinával fogják beoltani az orosz űrhajósok csapatát és a felkészítő központ személyzetének azt a részét, amely közvetlen kapcsolatba kerül velük.

Hivatalos adatok

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 26 097-tel 2 515 009-re emelkedett a kedden közzétett hivatalos adatok szerint. A terjedés mértéke 1 százalékos, az új esetek 19,5 százaléka tünetmentes. Az aktív esetek száma 488 727, a halálos áldozatoké 562-vel 44 159-re, a felépülteké pedig 24 938-cal 1 981 526-ra emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 80 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 323 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával mintegy 540 831 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

A parlamentben is terjed a vírus

Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke kedden elmondta, hogy a 450 képviselő csaknem egyharmadánál, 144 embernél mutatott ki a tesztelés antitestet. Közölte, hogy jelenleg 15 orosz honatyát kezelnek kórházban. Emlékeztetett rá, hogy volt olyan idő, amikor 42-en részesültek egyszerre intézményi szakápolásban. Az alsóháznak eddig egy, Covid-19-ben elhunyt tagja van, a szeptemberben 67 évesen meghalt Vaha Agajev kommunista képviselő személyében.

Biztató hírek az oxfordi vakcináról

Szakértők szerint biztonságos és hatékony az AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű koronavírus-oltóanyaga. A független szakértői értékelésekkel ellátott vizsgálati beszámoló kedden jelent meg a The Lancet című tekintélyes brit orvosi szakportálon. Andrew Pollard, az oxfordi oltóanyag-fejlesztő csoport igazgatója a tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában közölte: a szakfolyóiratban közzétett független vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy a kidolgozott vakcina biztonsági és hatékonysági mutatói jók. Sarah Gilbert, az Oxfordi Egyetem oltóanyag-kutatási professzora úgy fogalmazott a szakfolyóiratban közölt ismertetés megjelenése után, hogy a keddi nap valószínűleg "2020 eddigi legjobb napja". Hangsúlyozta: a független szakértői véleményekkel alátámasztott publikáció a vakcina hatékonyságának egyértelmű bizonyítéka.

Karácsony előtt forgalomba kerülhet

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) már elkezdte az AstraZeneca/Oxford-vakcina engedélyezési eljárását, és a brit kormány reményei szerint karácsony előtt ez az oltóanyag is forgalomba kerülhet. A kormány ebből a vakcinából 100 millió adagot már megrendelt. Az Egyesült Királyságban kedden kezdődött az oltási kampány egy másik vakcinával, amelyet a Pfizer és a BioNTech vállalatok dolgoztak ki közösen. Ebből az oltóanyagból, amelynek forgalmazását az MHRA a múlt héten engedélyezte, az első menetben 800 ezer adag áll rendelkezésre, de a brit kormány eddig 40 millió dózist rendelt belőle.

Hatvankét százalékos hatékonyság

Az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem oltóanyagának hatékonysága a vizsgálati eredmények alapján átlagosan meghaladja a 70 százalékot, de alkalmazási technikáktól függően elérheti a 90 százalékot. A 24 ezer önkéntes bevonásával Nagy-Britanniában, Brazíliában és Dél-Afrikában elvégzett próbák azt mutatták, hogy azok közül, akik két nagy dózisú hatóanyagot tartalmazó oltást kaptak, 30-an fertőződtek meg később az új típusú koronavírussal. Abban a próbacsoportban viszont, amelynek hatóanyag nélküli szert adtak be, 101 fertőződés történt. Ez a jelentés szerint 62,1 százalékos hatékonyságnak felel meg.

A kutatók nagyobb hatékonyságról beszélnek

A kutatók ismertetése szerint azonban a hatékonyság 90 százalékra emelkedett abban a csoportban, amelynek tagjai először egy alacsonyabb, 50 százalékos hatóanyag-tartalmú, majd egy teljes dózisú vakcinát kaptak. Az oxfordi tudóscsoport számítási módszertana szerint e két alkalmazási módszer hatékonysági átlaga 70,4 százalék. A vakcinát vizsgáló szakértők hangsúlyozták, hogy még ez is jóval meghaladja a szezonális influenza elleni oltóanyagok hatékonyságát. A két teljes dózisú, illetve az alacsonyabb és magasabb dózisú oltási kombinációk eltérő hatékonyságára egyelőre nincs magyarázat, ennek okát még vizsgálják.

Az oltottak közül senki sem került kórházba

A szakértők kiemelik, hogy a beoltottak közül senkinél nem alakult ki súlyos koronavírus-betegség, senki nem szorult kórházi kezelésre és nem volt olyan súlyosságú mellékhatás sem, amely megkérdőjelezné a vakcina biztonságosságát. Az Oxfordi Egyetem ismertetése szerint az AstraZenecával közösen kifejlesztett, ChAdOx1 nCoV-19 elnevezésű vakcina a náthát okozó adenovírus legyengített változatát tartalmazza. A hatóanyag alapjául alkalmazott vírust genetikailag úgy módosították, hogy az emberi szervezetben ne tudjon teljesen kifejlődni.

Normál hőmérsékleten tárolható

A vizsgálati beszámoló szerint az ilyen típusú, évtizedek óta kutatott és széles körben használt oltóanyagok jelentős előnye, hogy stabilak, gyártásuk és szállításuk könnyű, és normál, 2-8 fok közötti hűtőszekrény-hőmérsékleten tárolhatók. A Pfizer/BioNTech-vakcinát mínusz 70 fokos hőmérsékleten kell tartani a szállítás és a felhasználásig tartó tárolás idejére.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula-PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.