Pesti Srácok

Ismét a románokat támogatja a Momentum a magyar jelöltekkel szemben

null

Úgy tűnik, hogy a Momentum immár sokkal inkább román, mint magyar párt. A tavalyi elnökválasztás és az idei helyhatósági választások után Fekete-Győr pártja megint a román USR-PLUS mellé állt – tudta meg a Drót.info. A Momentum-szerű liberális pártok igazából persze egy nemzeközi hálózat részei, nem önállóak, ugyanaz is fizeti őket.

A mai napon parlamenti választásokat tartanak Romániában. Egy ilyen helyzet az anyaországi magyar pártok számára mindig vízválasztó, hiszen világossá kell tenniük, hogy ki mellé állnak. Miután Fekete-Győr András és a Momentum korábban óriási felháborodást váltott ki azzal, hogy tavaly és idén ősszel is egy román csapatot, az USR-PLUS-t támogatták az ottani választásokon a magyar erők helyett, most megpróbálták elsunnyogni az elköteleződésüket. Viszont így is lebuktatták őket, méghozzá nem mások, mint a saját szövetségeseik – írja a Drót.info. Az LMP-s Ungár Péter tulajdonában álló Azonnali.hu ugyanis pár napja interjút készített Dan Barna pártelnökkel (USR-PLUS), amiben a következő kérdés-válasz hangzott el.

Nincs mit szépíteni a helyzeten, a Momentum megint a románok mellé állt a magyar pártok szövetsége helyett. Mivel a parlamenti küszöb 5 százalék, a magyarok pedig az utolsó mérés szerint 5,1 százalékon állnak – plusz a hibahatár –, bizony még pár száz szavazat is dönthet a bukaresti magyar képviselet erejéről. Gyakorlatilag maguk vallották be ezt, amikor azt mondták az USR-PLUS-ra, hogy „ők a Momentum Romániában”. És nyilván lehet majd Momentum bárhol, ahol csak azt néhány pénzember szükségesnek látja. A marketingesek fél nap alatt összeütnek egy ilyen márkát; körülbelül ugyanannyira globális termékről beszélhetünk a libsi elitfiatalok esetében, mint mondjuk amilyen a Milka csoki. Ezért van az, hogy Fekete-Győrt és a többi nemzetközi liberálist nem érdekli a nemzeti érdek. Ők nagyjából Vlad Dracul törcsvári kastélyának magasából tojnak az erdélyi magyarság megmaradásáért folytatott heroikus küzdelmre. Ha a nemzetközi Soros-pártokról van szó, akkor Bukarestbe küldenek támogató üzeneteket ezerrel, meg románizálódva mondogatják, hogy SZUKCSESZ (sikert!), és ezért hívják úgy Erdélyt, hogy ARDEAL. Egy sorminta ez, ugyanezt csinálta Rákosi – neki dolgozott Donáth Anna papája –, Kádár – akinek Fekete-Győr nagyapja a megyei helytartója volt –, Grósz Károly és Medgyessy Péter, na meg persze Gyurcsány is. Befutott tehát a bukaresti gyors, menetrendszerűen jött el a baloldalon 2004. december 5. politikai másnapja, 2020. december 6.

PestiSracok facebook image

Forrás: Drót.info; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu