Pesti Srácok

Június óta nő az építőipari termelés

Június óta nő az építőipari termelés

Június óta az építőipar teljesítménye minden hónapban magasabb volt az előző havinál, folytatódik az ágazat kilábalása a válsághelyzetből: októberben az előző havi értékekhez képest újabb 1,3 százalékkal nőtt – hívta fel a figyelmet kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára. Boros Anita a közleményben kiemelte, hogy a KSH adatai bizakodásra adnak okot, hiszen a hazai építőipari termelés volumene a májusi mélyponthoz képest folyamatosan, októberre már összesen 11,8 százalékkal javult.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentése szerint októberben a nyers adatok szerint 16,2 százalékkal maradt el az építőipar termelése az egy évvel korábbitól. Az épületek építése 5,3, az egyéb építményeké 26,5 százalékkal csökkent. Noha az adatokat az ágazat sajátosságaira figyelemmel több havi összehasonlításban érdemes vizsgálni, az államtitkár kiemelte, hogy 2020 októberében a termelés értéke folyó áron 389,4 milliárd forint volt, ez az idei év második legmagasabb adata. Az érték a nyers adatok alapján másfélszeresen múlja felül 2015 havi átlagát.

A magyar mutatók uniós összevetésben különösen jók: a 2010-es év átlagához képest a tagországok átlagában stagnált az ágazat teljesítménye 2020 szeptemberében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján, míg Magyarországon 48,9 százalékkal volt magasabb 2020 októberében. Októberben a tárgyhó végi szerződésállomány 1946 milliárd forintot tett ki. A megkötött új szerződések összege forintban számolva októberben 17,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. 2020 első három negyedévében 12 876 lakást építettek meg, ami éves összevetésben huszonöt százalékos bővülést jelent. Budapest kivételével az ország egész területén dinamikusan növekedtek a használatbavételek októberig.

Boros Anita hangsúlyozta, hogy az újlakás-kínálaton meglátszik majd a jövőre életbe lépő Otthonteremtési program elemeinek hatása. Az új építésű lakások áfa-kulcsa öt százalékra csökken, a csok igénybevétele esetén visszaigényelhető lesz az áfa, csok-os lakásvásárlásoknál eltörlik a vagyonszerzési illetékfizetési kötelezettséget. 2020 októberében több, mint 368 ezren dolgoztak az építőiparban. 2020. január–júliusban 2010 azonos időszakához képest harmincegy százalékkal, mintegy harminchétezerrel nőtt az építőiparban foglalkoztatottak száma. Az államtitkár kifejtette, hogy a következő hónapokban a tavaszi visszaesés további korrekciója várható, de az ágazat idei teljesítménye vélhetően tizenkét-tizenhárom százalékkal elmaradhat a tavalyitól. A járványhelyzet és a korlátozó intézkedések mellett ehhez az is hozzájárul, hogy a jövőre induló otthonteremtési támogatások hatására a háztartások egy része kivár lakásfelújítási, vásárlási vagy építési terveivel.

PestiSracok facebook image

A Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései és az otthon-felújítási támogatás kedvezően hatnak az építőipar teljesítményére, lehetőségeire is. Az államtitkár kiemelte: az ágazat termelékenységének, hatékonyságának növelését a szaktárca a jövő évben induló többmilliárdos programmal is támogatja. A megtett és tervezett lépésektől a teljesítménymutatók javulása mellett a minőségi és fenntartható építőipari folyamatok is lendületet kapnak majd.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.