Pesti Srácok

Kábítószer-kereskedő csoport tagjai ellen emeltek vádat Somogyban

null

Vádat emelt az ügyészség egy kábítószer-kereskedő csoport hat tagja ellen, a vádhatóság szerint a társaság kereskedői-fogyasztói láncolatot kiépítve számos embert látott el droggal Kaposváron és környékén – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-t. Az ügy elsőrendű vádlottja egy huszonhét éves férfi, aki 2017-től kezdett nagyobb mennyiségű marihuánát beszerezni, amelyből saját igényei kielégítése mellett ellátta ismerőseit is. Idővel viszonteladói hálózat épült ki alatta a saját fogyasztásukon kívül továbbértékesítésre is vásárlókból. A férfi így mintegy két és fél kilogramm marihuánát értékesített és hatmillió forint bevételre tett szert.

A viszonteladók közül ketten több mint két kilogramm kábítószert vettek, melyet fogyasztóik között terítettek, míg a többiek a kereskedők közötti kapcsolattartásban, illetve a kábítószer és a pénz szállításában működtek közre. A nyomozók idén februárban csaptak le a csoport tagjaira, s az ezzel összefüggő házkutatások során nagyobb mennyiségű kábítószert, valamint a drogkereskedéshez kapcsolódó eszközöket foglaltak le. Az ügyészség bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a csoport tagjai ellen és azt indítványozta a bíróságnak, hogy az elkövetésben nagyobb szerepet vállaló vádlottakra öt, illetve hat év fegyházbüntetést, a többiekre három év, illetve az alatti börtönbüntetést szabjon ki abban az esetben, ha az előkészítő ülésen beismerik bűnösségüket.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.