Pesti Srácok

Kiakadt a Helsinki Bizottság, mert rájuk is vonatkozik a gyülekezési korlátozás

Kiakadt a Helsinki Bizottság, mert rájuk is vonatkozik a gyülekezési korlátozás

A járványügyi korlátozásokra hivatkozva nem adott engedélyt a rendőrség az egyik legnagyobb LMBTQ-szervezet autós-dudálós demonstrációjára. Ezt a Magyar Helsinki Bizottság természetesen nem tűrhette, és megtámadta a döntést, azonban a Kúria a rendőrségnek adott igazat.

Közös nyilatkozatban adott hangot felháborodásának a Magyar Helsinki Bizottság és a Budapest Pride, amiért a Kúria nem helyezte hatályon kívül az egyik legnagyobb hazai LMBTQ-szervezet autós-dudálós demonstrációját tiltó rendőrségi határozatot. A december 10-re tervezett Parlament előtti tüntetést – ahol az Alaptörvény módosítása, valamint az azonos nemű párok örökbefogadásának „ellehetetlenítése” ellen tiltakoztak volna – a rendőrség a kormány által kihirdetett teljes tilalomra hivatkozással tiltotta meg, hangsúlyozva, hogy a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet a veszélyhelyzet alatt mindenféle gyülekezést tilt – írja a Magyar Nemzet.

A magát civil jogvédő szervezetként definiáló bizottság szerint viszont az autós tüntetés a járványhelyzet szempontjából nem hordozott volna semmiféle kockázatot, csak a rendőrség ezt nem volt hajlandó mérlegelni. A Magyar Helsinki Bizottság így a Kúriától kérte a tiltó rendelkezés hatályon kívül helyezését, viszont ez nem következett be. A bíróság a rendőrség döntését ítélte helyénvalónak, az indokolásban pedig kifejtette, hogy a gyülekezési hatóság döntése jogszerű volt, az adott gyűlés egyedi körülményeit döntéshozatala során pedig nem mérlegelhette.

Soros György jogvédő szervezete viszont nem hagyta annyiban az ügyet: közleményük szerint „a Kúria meghajolt a kormány alapjogot sértő rendelete előtt”, ezért az ítélettel szemben az Alkotmánybíróság közbenjárását fogják kérni, egyúttal pedig a strasbourgi bíróságnál is kezdeményezik a gyülekezési jog megsértésének megállapítását.

PestiSracok facebook image

A Budapest Pride – még az Alaptörvény módosítása előtt – autós-dudálós tüntetéssel akart hangot adni véleményének a Varga Judit igazságügyi miniszter által benyújtott jogszabályi változásokkal kapcsolatban, amely kimondja azt a számukra megbotránkoztató tényt, hogy az anya nő, az apa férfi. A tényleges felháborodást viszont a törvénymódosító javaslat azon passzusa eredményezte, amely szerint az örökbefogadás joga – néhány kivételtől eltekintve – kizárólag házastársaké lehet. Az LMBTQ-közösségek emellett azon is megbotránkoztak, hogy a kormány a gyermek születési nemének megfelelő önazonosságához való jogát védené, valamint a keresztény kultúrán alapuló értékrend szerinti nevelést szorgalmazza.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: helsinki.hu

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.

5+ 1: Nyeremények bűvöletében, avagy az Ötöslottó történetének legjei

Exkluzív 2017 április 6.
A hazai szerencsejáték történetében kiemelkedő év a 2017-es, ugyanis 60 esztendős lett Magyarország legnépszerűbb lottójátéka, az Ötöslottó. A PestiSrácok.hu ezen kerek évforduló alkalmából egy négy részes cikksorozattal igyekszik kideríteni a játék sikerének titkát. Olyan érdekes információkat, adatokat és személyes történeteket elevenítünk fel, amelyek garantálják a lottótörténeti időutazást. Sorozatunkban szó lesz a legnagyobb nyertesekről, a nyereményekről, a szelvényről, a lottózókról, a sorsolásokról és a játék összetéveszthetetlen arculatáról is.