Pesti Srácok

Kovács Zoltán: Brüsszelben úgy vélik, a bevándorlók emberi joga a szabad átjárás az európai határokon

Kovács Zoltán: Brüsszelben úgy vélik, a bevándorlók emberi joga a szabad átjárás az európai határokon

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön interjút adott a Kurier című osztrák napilapnak, és ebben egyebek között a lengyel-magyar vétó kapcsán kialakult, a nemzetközi porondon is nagy port kavart vitáról beszélt, amely az uniós támogatások és a jogállamisági mechanizmus összekapcsolása miatt folyt az elmúlt hetekben.

Kifejtette, hogy Lengyelország és Magyarország közös álláspontja szerint ezek az új követelmények megkerülik az uniós szerződéseket, amelyek világosan fogalmaznak az uniós pénz felhasználását illetően.

– fogalmazott az államtitkár. A jogállamisági mechanizmusról úgy vélte, hogy az csak nevében szól a jogállamiságról, valójában a politikai játszma része.

PestiSracok facebook image

– érvelt.

– tette hozzá. A lap azon kérdésére, hogy Magyarország miért kapcsolja folyton össze az uniós keretköltségvetést és a gazdasági helyreállítási támogatásokat a migráció kérdésével, Kovács Zoltán kifejtette: Soros György tervei rövid időn belül politikai valósággá válnak Európában, és ez a terv azt feltételezi, hogy Európa jövője a migrációtól függ, a szolidaritás nevében bevándorlókat kell befogadni.

– hangoztatta. Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott:

Kovács Zoltán hozzátette: a brüsszeli íróasztalfiókokban ott van a bevándorlók elosztására vonatkozó kötelező mechanizmus. Arra a felvetésre, hogy a keresztény értékrendet sértő botrányok – a lap itt Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő esetére hegyezte ki a kérdést – a kormány hitelességébe kerülhetnek, Kovács Zoltán így reagált:

A koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatban az államtitkár elmondta, hogy Magyarország nemcsak Kína és Oroszország felé tekint, hanem minden irányba, így Ausztria felé is. Kovács Zoltán figyelemre méltónak tartja, hogy a már nem uniós tagállam Nagy-Britannia hamarabb kezdte meg az oltások beadását, mint Európa. A lapnak arra a kérdésére, hogy esetlegesen opció-e Magyarország számára az unióból való kilépés, Kovács Zoltán azt mondta, hogy a magyar kormányban ezt senki sem fontolgatja, és a feltételezést fikciónak nevezte.

– tette hozzá az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó:Facebook

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.