Pesti Srácok

Operatív törzs: nem tapasztaltak mellékhatásokat a beoltottakon

null

Az operatív törzs karácsonyi hétvégét követő első tájékoztatója a december 23 és 27 közötti rendőri intézkedéseinek ismertetésével kezdődött. Ezt követően Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője ismertette a vakcinával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Ezek között említette, hogy már több mint 1000 egészségügyi dolgozót beoltottak a Pfizer-Biontech vakcinával, az eddigi tapasztalatokat pedig rendkívül pozitívnak nevezte.

Galgóczi Ágnes, az NNK osztályvezetője elmondta, hogy a vakcina megérkezése miatt új szakaszba lépett a járvány elleni védekezés. Ismertette, eddig 9750 adag vakcina érkezett, ebből 1094 egészségügyi dolgozót sikerült eddig beoltani.

A szakember ismertette, jelenleg öt oltóponton zajlik a védőoltások beadása, de a következő hetekben érkező újabb szállítmányokkal 20 fölé bővül majd az oltópontok száma is.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Galgóczi.

Hozzátette, a következő hónapokban több oltóanyag is engedélyt kaphat, így több vakcina lesz forgalomban. Az oltások mellett a védekezés is folytatódik, így a járványügyi intézkedéseket továbbra is be kell tartani. Megjegyezte továbbá:

Kérdésre válaszolva az NNK osztályvezetője kifejtette, a lakosság 60 százalékát kell beoltani a nyájimmunitás eléréséhez. Aláhúzta, annak is szükséges lesz a védőoltás beadása, aki már korábban átesett a fertőzésen. Nekik 3 hónappal az igazolt fertőzést után ajánlott a vakcina beadása.

– tette hozzá a szakember.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.