Pesti Srácok

Magyarország élen jár a vakcinaútlevél fejlesztésében

Magyarország élen jár a vakcinaútlevél fejlesztésében

Magyarország élen jár a vakcinaútlevél fejlesztésében – írta a Magyar Nemzet szerdán. A lapnak Szabó Bálint, az Országos Kórház-főigazgatóság egyik főigazgató-helyettese azt mondta: az alkalmazásrendszer már elkészült, és amint átesett a megfelelő vizsgálatokon, minden magyar állampolgárnak elérhetővé válik. A cikk szerint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel (EESZT) együttműködve mobilalkalmazás-rendszert alakított ki, amellyel a magyar állampolgárok – okostelefonjuk segítségével – az EESZT-ben tárolt információk alapján igazolni tudják Covid-védettségüket.

Szabó Bálint, az Országos Kórház-főigazgatóság ágazati és intézményi informatikáért felelős főigazgató-helyettese azt hangsúlyozta: a világban egyre nagyobb az igény arra, hogy az állampolgárok igazolni tudják a koronavírus-védettségüket, hogy nagyobb biztonsággal mozoghassanak szabadon, illetve olyan környezetben is igénybe vehessenek szolgáltatásokat, ahol sok ember megfordul, vagyis ahol fokozottan fennáll az esetleges fertőzés veszélye. Ilyen szolgáltatás például a fodrász, a színház, bármilyen rendezvény, vagy akár egy repülőút – sorolta a példákat. A főigazgató-helyettes elmondta: az alkalmazás két mobilapplikációból áll, az egyik maga a Covid-útlevél, a másik pedig az ellenőrző alkalmazás, amellyel igazolhatóvá válik adott állampolgár Covid-védettsége az elmúlt tizennégy napban végzett koronavírustesztek eredménye, valamint a kapott védőoltások alapján. Az applikáció azokat az adatokat tartalmazza, amelyek egyébként is szerepelnek az EESZT rendszerében, a program azonban a részletes betegadatokat nem jeleníti meg.

– közölte a főigazgató-helyettes. A vakcinaútlevél ötletével párhuzamosan megjelent szkeptikus hangokra Szabó Bálint úgy reagált: azzal, hogy a vírus előtti világhoz való visszatérés igénye megjelent nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is, mindenkinek számolnia kell. Azt mondta, ezt az állapotot megnyugtató módon kell kezelni addig, amíg az úgynevezett nyájimmunitás ki nem alakul a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban is.

PestiSracok facebook image

– mondta, majd hozzátette: bíznak abban, hogy előbb-utóbb mindenki védett lesz a vírussal szemben. A Magyar Nemzet cikkében azt írták, az alkalmazás – adatvédelmi szempontból megfelelő módon – azonosítja az állampolgárt például az összerendelési nyilvántartásban szereplő adataival, a taj-számával, de szükség esetén az adatbiztonság tovább fokozható a Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatásaival. Ha megtörtént az azonosítás, az alkalmazás az elmúlt időszakban detektált fertőzéssel kapcsolatos információkból, az elvégzett koronavírustesztek eredményei, valamint a kapott védőoltások alapján kiadja a Covid elleni védettségről szóló igazolást. Ezután az eredmények egyszerűen olvasható módon és egy biztonságos – hiteles aláírást és időpecsétet tartalmazó – QR-kódban összegezve is megjelennek, hogy az ellenőrzést kérő ellenőrizhesse az információk hitelességét. A Covid-útlevél belföldön és külföldön is használható, hogy a szolgáltatásokat végzők – például fodrászok, reptéri check-in személyzet, mozijegyet ellenőrző személyzet – a QR-kód beolvasásával egyszerű visszajelzést kapjanak a Covid-útlevélbirtokos védettségéről a koronavírussal szemben.

Forrás: magyarnemzet.hu, MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.