Pesti Srácok

Mégsem Korózs az áldozat? Németh Athina szerint az MSZP-s politikus meghamisította a felvételt

Mégsem Korózs az áldozat? Németh Athina szerint az MSZP-s politikus meghamisította a felvételt

"Politikai céljaikra használtak fel Korózs Lajosék, tudatosan meghamisították a szavaimat, hiszen sosem állítottam, hogy az Országos Mentőszolgálatnál dolgozom" – nyilatkozta a Ripostnak Németh Athina, aki a baloldal kamuvideójának főszereplője volt. Az álmentős vallomása kissé árnyalja Korózs Lajos azon állítását, miszerint ő csak egy csaló átverésének jóhiszemű áldozata volt. Az MSZP-s politikus azóta sem vállalta a felelősséget és továbbra is ő a népjóléti bizottság elnöke.

Júniusban, a koronavírus-járvány első hulláma alatt jelent meg az a videó, amelyen Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője beszélgetett az ágyfelszabadítások állítólagos áldozatairól egy középkorú nővel. Németh Athina többek között olyan, már első hallásra is feltűnő hazugságokat mondott, minthogy a kórházak kiüresítése miatt a hazaszállított betegek kilencven százaléka meghalt. Mint ismert, a felvételen Korózs az Országos Mentőszolgálat Markó utcai állomása előtt kezdett beszélni Némethről, akit mentősként mutatott be. Másnap azonban az OMSZ közölte, hogy a videó főszereplője soha nem szerepelt sem a szervezet, sem a magyar egészségügyi szakdolgozók nyilvántartásában. Közel fél évvel a történtek után a Ripost felkereste Némethet, utólag hogyan látja a történteket. A magát most már becsapott áldozatnak nevező nő azt állította a lapnak, hogy a szocialista politikus szándékosan csalt és hazudott vele kapcsolatban:

– fogalmazott, majd elmesélte: Korózs kávéházi környezetben vette fel vele az interjút, amit később a tudta nélkül meghamisítottak. Elmondása szerint csak a felvétel megjelenése után értesült arról, hogy a videóban a baloldali politikus főállású mentőtisztként mutatta be:

PestiSracok facebook image

– emlékezett vissza a fél évvel ezelőtt történtekre Németh Athina.

Forrás: ripost.hu, origo.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.