Pesti Srácok

Megszüntette az eljárást az Alstom-ügy kulcsfigurája ellen a bíróság

Megszüntette az eljárást az Alstom-ügy kulcsfigurája ellen a bíróság

Megszüntette az eljárást az Alstom-ügy fővádlottja, Terner Géza ellen a Fővárosi Törvényszék – írja a 24.hu. A bíróság azért döntött így, mert kétszer ugyanazért a cselekményért nem vonható eljárás alá senki. Mivel ezt az ügyet az osztrák ügyészség már vizsgálta, és jogerősen megszüntette az eljárást, így a törvényszék szerint a magyar hatóságok nem vehetik elő újra Ternert ugyanazért.

A férfit ugyan gyanúsítottként nem hallgatta meg az osztrák hatóság, a magyar bíróság azonban ezzel együtt úgy ítélte meg, hogy a társhatóságok alaposan kivizsgálták az ügyet, mielőtt bizonyíték hiányában megszüntették az eljárást. Egy bécsi bíróság egyébként tavaly áprilisban azt is megállapította, hogy a vád szerinti vesztegetés bűntette legkésőbb 2015-ben elévült, ezért emiatt nem folytatható Terner ellen nyomozati eljárás – emlékeztetett a 24.hu.

A metrószerelvények beszerzésével összefüggésben 2011-ben indult nyomozás, amely 2016. szeptember 16-án került a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hatáskörébe. Az ügyészség 2016 októberében hallgatta ki az első gyanúsítottakat. Az ügyben azután indult vizsgálat, hogy 2010-ben az Állami Számvevőszék átvilágította a 4-es metró beruházását és a járműbeszerzéseket. A számvevőszék jelentése szerint a beruházással a magyar államot és a fővárosi önkormányzatot jelentős vagyoni hátrány érte. A KNYF tavaly április elején gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette miatt a hat gyanúsítottat hallgatott ki, végül öt ember ellen emelt vádat. Köztük volt Terner Géza is, aki az ügyészség szerint a vesztegetés forrását fiktív tanácsadói szerződésekkel biztosító ügyletbe bevont gazdasági társaság tulajdonosa és tényleges irányítója volt, és aki az így megszerzett vesztegetési pénz továbbításában, átadásában működött közre. Ternerrel ebben a cikkünkben foglalkoztunk.

A vád szerint az Alstom a közbeszerzési eljárás jogellenes, anyagi előnnyel történő befolyásolására nyolc és félmillió eurót (azaz, körülbelül hárommilliárd forintot!) fizetett ki az ismeretlenül maradt elkövetőknek. A vádiratból egyértelműen kiderült: csak a vesztegetők kerültek a vádlottak padjára, azoknak a neve, akiknél a kenőpénzek landoltak, homályban maradt, így a balliberális politikai oldal szereplői elkerülték a felelősségre vonást, annak ellenére, hogy a beruházás egyetlen fontosabb lépéséről sem dönthettek a BKV-nál az akkori nagypolitika és a Demszky-vezette városvezetés nélkül.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.