Pesti Srácok

Merkely Béla: az egészségügyi dolgozók megmutatták igazi erejüket, összetartásukat

Merkely Béla: az egészségügyi dolgozók megmutatták igazi erejüket, összetartásukat
Merkely Béla kardiológus Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Semmelweis Egyetem rektora 2020.04.17. Fotó: Horváth Péter Gyula

Soha nem állt még ilyen kihívások előtt az egészségügy, mint a koronavírus-járvány idején, és a dolgozók megmutatták igazi erejüket, összetartásukat – méltatta az egészségügyi dolgozók helytállását a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.

Merkely Béla arról beszélt: a járványidőszakban a kórházak egymást segítették ki, az egyetemek pedig közösen végeztek nagy, reprezentatív szűrést annak érdekében, hogy pontosan meg lehessen határozni a vírus fertőzőképességét és azt, hol állunk a járványban. Kiemelte, hogy tavasszal, a járvány első hullámában a szakemberek is csak ismerkedtek a vírussal, és egy gyors, határozott intézkedéssel nagyjából a határon kívül tartották a vírusfertőzést. Azt mondta, a járvány második hullámában a számítások szerint akár a lakosság húsz százaléka is megfertőződhetett. Annak azonban lehet örülni, hogy az intenzív osztályok békebeli kapacitásának kétharmadánál meg tudták állítani a betegszámot – tette hozzá.

Merkely Béla szerint a védelmi intézkedéseknek köszönhetően az látszik, hogy a platófázis után szép lassan csökkennek a számok. Kitért a szentestére is, amelyről azt mondta: nem hagyhatjuk magukra az időseket, de be kell tartani azokat a szabályokat, amelyek biztosítják, hogy nem fertőződhetnek meg. Ezért családon belül is javasolta a maszkhasználatot, az óránkénti kézmosást és a másfél méteres távolság betartását. Reményei szerint karácsony után az egészségügyben megkezdődik az oltás, első körben a közvetlenül a frontvonalban dolgozókat védik, majd az idősebb, a fertőzésnek jobban kitett krónikus betegeket kell beoltani. Merkely Béla azt mondta, az oltás sokkal biztonságosabb, mint bármilyen más gyógyszer.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá.

– közölte a Semmelweis Egyetem rektora. A koronavírus új, Nagy-Britanniában azonosított variánsáról elmondta: Londonban úgy tűnik, hogy a megbetegedések nagyobb részét ez a vírus okozza, de azok az esetek nem súlyosabbak, nincs több beteg, aki lélegeztetőgépre kerülne és nem magasabb a halálozás ettől.

– közölte Merkely Béla.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.