Pesti Srácok

Migráció – Valódi ellenőrzési lehetőséget szeretnének a schengeni övezetben a V4-ek belügyminiszterei

Migráció – Valódi ellenőrzési lehetőséget szeretnének a schengeni övezetben a V4-ek belügyminiszterei

Az Európai Unió számára javasolt új migrációs paktumnak meg kell őriznie az eddigi szolidaritási mechanizmus nyitottságát és rugalmasságát – szorgalmazták közös, csütörtökön ismertetett állásfoglalásukban a négy visegrádi ország, valamint Észtország és Szlovénia belügyminiszterei.

A Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia alkotta visegrádi csoport (V4) soros elnökségét betöltő Lengyelország belügyminisztériuma által közzétett közlemény szerint a témáról december 4-én miniszteri videokonferencián tárgyaltak, és a mostani állásfoglalást az ott született megállapodás alapján fogadták el. A közös dokumentum megszabja a térségünk államai által elfogadható kompromisszum határvonalait az unió migrációs és menedékjogi politikájáról folytatott további egyeztetések során – olvasható a varsói közleményben.

A térségbeli miniszterek tisztában vannak azzal, hogy az EU-n belüli migrációs nyomás miatt szükség van egymás támogatására, ennek viszont a közös álláspont szerint rugalmasnak kell lennie, a tagállamok lehetőségeinek megfelelő eszközválasztást illetően pedig szabadnak. A miniszterek egyetértettek abban, hogy a szabad belső mozgást biztosító schengeni övezet szabályos működése érdekében olyan jövőbeli uniós megoldásokra van szükség, amelyek valódi ellenőrzést tesznek lehetővé az EU-n belüli migrációs mozgás felett. Az EU-nak birtokában kell lennie a migráció terén nem együttműködő, unión kívüli országokkal szemben alkalmazható nyomásgyakorlási eszközöknek, az Európa déli részén tevékenykedő, ezen belül a tengeri mentőakciókban részt vevő nemzetközi szervezeteknek pedig pontos szabályok szerint kell dolgozniuk, amelyek megakadályozzák az illegális migrációs csatornák kialakulását – írta közleményében a lengyel belügyi tárca.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?