Pesti Srácok

Minden párt saját kormányfőjelöltjének kért megbízást

null

Valamennyi román párt, amely parlamenti képviselethez jutott a december 6-i választásokon, saját miniszterelnök-jelöltjének kért kormányalakítási megbízást Klaus Iohannis államfőtől a hétfői konzultáción.

A választásokat megnyerő Szociáldemokrata Párt (PSD) Alexandru Rafila orvosprofesszort javasolta a miniszterelnöki posztra és – koalíciós partnerek híján – nemzeti egységkormányt javasolt. Marcel Ciolacu, a PSD elnöke elmondta: a jobboldali államfő gratulált a PSD választási győzelméhez, és "tisztességes ajánlatnak" nevezte a – koronavírus-járvány idején reflektorfénybe került, Romániát az Egészségügyi Világszervezetben (WHO) képviselő – mikrobiológus Rafila jelölését. A pártelnök azzal érvelt a nemzeti egységkormány mellett, hogy az egészségügyi és politikai válság közepette a megalakítandó kormánynak széles parlamenti támogatásra van szüksége, a miniszterelnököt pedig szerinte a legnagyobb frakcióval rendelkező PSD-nek kell jelölnie.

Az államfőhöz közel álló Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az USR-PLUS szövetség múlt héten kifejezte készségét, hogy – a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) együtt – egy jobbközép kormánytöbbséget alakít, koalíciós tárgyalásaik elakadása után azonban hétfőn a PNL Florin Citu pénzügyminiszter, az USR-PLUS pedig Dacian Ciolos EP-képviselő számára kért kormányalakítási megbízást. Ludovic Orban PNL-elnök elmondta: pártja jobbközép kormányt akar, amely képes fejlődési pályára állítani az országot. Megerősítette: pártja mind a miniszterelnöki tisztségre, mind a képviselőház elnöki tisztségére igényt tart. A két poszt valamelyikét az USR-PLUS is meg akarja kapni. Az USR-PLUS azért kérte hétfőn Ciolos számára a kormányfői posztot, mert a PNL elzárkózott attól, hogy a szövetség másik társelnöke, Dan Barna legyen a képviselőház elnöke. A konzultáció után Barna és Ciolos elmondta: továbbra is derűlátóak a tekintetben, hogy Romániában stabil jobbközép kormány alakul "nem hat hónapra, hanem négy évre", a koalíciós megállapodás azonban szerintük csak bizalomra és egyensúlyra épülhet.

PestiSracok facebook image

– érveltek. A pártelnökök nyilatkozataiból az is kiderült: a PNL nem támogat olyan kormányt, amelyben a PSD is részt vesz, a PSD pedig nem hajlandó egy kisebbségi PNL-kormányt megszavazni. A bukaresti parlamentbe újonnan bejutott, nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) küldöttsége elkésett a konzultációról, megvárakoztatva a – pontosságára mindig érzékeny – államfőt. George Simion, az AUR társelnöke jelezte: pártja nyitott a párbeszédre, de sem a jobb-, sem a baloldali pártokkal nem hajlandó koalícióra lépni. Az AUR Calin Georgescu fenntartható fejlődési szakembert javasolta kormányfőnek. A kormányalakítási konzultációk során Klaus Iohannis államfő hétfő délután az RMDSZ küldöttségét, majd a képviselőház 17 tagú kisebbségi frakciójának küldöttségét fogadja.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.