Pesti Srácok

Miniszterelnökség: újabb szakmai csoport célzott tesztelése kezdődik meg hétfőn

Miniszterelnökség: újabb szakmai csoport célzott tesztelése kezdődik meg hétfőn

A területi közigazgatásban dolgozók koronavírus-tesztelésével folytatódik hétfőtől az országos célzott csoportos tesztelés, amelyben felhasználják a bölcsődék, óvodák, nevelési és oktatási intézmények és szociális otthonok kéthetes tesztelése során szerzett tapasztalatokat – közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek arra: a kormány november 20-án indított átfogó, országos célzott csoportos tesztelést, hogy felmérje a fertőzöttek arányát azokban a hivatásokban, amelyekben a dolgozók jellemzően sok állampolgárral vannak kapcsolatban munkájuk során, illetve a vírus szempontjából veszélyeztetett csoportokat látnak el.

Az operatív törzs a bölcsődékben, óvodákban, nevelési oktatási intézményekben, szociális intézményekben és egészségügyi intézményekben két hete zajló antigén-gyorstesztekkel végrehajtott tesztelési folyamat tapasztalatai alapján ezekben a szakmacsoportokban felmérte az átfertőzöttség mértékét; orvos- és egészségtudományi képzésben részt vevő egyetemisták bevonásával a tesztelők két alkalommal kiszűrték a pozitív eseteket a vírus terjedésének csökkentése érdekében. Hangsúlyozták: a kéthetes tesztelés soha nem látott szakmai és koordinációs együttműködés eredményeként jött létre, amelyben egyetemi hallgatók, kormányhivatalok és számos támogató társszervezet vett részt.

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint az iskolai teszteléseket követően az operatív törzs tovább elemzi az első és második heti adatokat, és később dönt arról, hogy ezekben a szakmacsoportokban lesz-e újabb tesztelés a későbbiekben. A szociális otthonokban az elmúlt heti tesztelések eredményei alapján a fertőzöttek aránya magasabb – országosan 3,7 százalék –, mint más szakmacsoportoknál, ezért a kormányhivatalok továbbra is biztosítják a tesztelés lehetőségét az intézmények számára. Hozzátették: az egészségügyi alapellátásban és járóbeteg-szakellátásban a kormányhivatalok ugyanígy továbbra is heti rendszerességgel biztosítják a szükséges tesztmennyiséget. Ezek az intézmények ugyanis rendelkeznek megfelelő szakmai képzettségű humánerőforrással a tesztelés elvégzésére.

PestiSracok facebook image

Az operatív törzs döntött arról is, hogy a jövő héten az ügyfelekkel közvetlenül kapcsolatba kerülő területi közigazgatási dolgozók csoportos tesztelését végzik el. A bölcsődékben, óvodákban, nevelési oktatási intézményekben, szociális intézményekben és egészségügyi intézményekben végzett tesztelések tapasztalatai alapján a kormányhivatalokban és a járási hivatalokban is minden dolgozót letesztelnek, aki ezt kéri és aláveti magát a tesztelésnek. Ahogy korábban, a tesztelés a most kijelölt szakmacsoportnál is önkéntes és ingyenes. Az operatív törzs a tesztelési folyamat tapasztalatait folyamatosan értékeli, elemzi – írta a Miniszterelnökség.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Magyar galamb a világ tetején

‎PS Riport 2024 január 24.
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke.

Szalai Piroska a PS-nek: A szolidaritási hozzájárulás nem pusztán a szolidaritásról szól, hanem a vidék jogos kompenzációja is (Videó)

‎PS Riport 2023 július 19.
Dobrevék újabb és újabb táblázatokkal próbálják bizonyítani, hogy Magyarország borzalmas, élhetetlen hely, csakhogy erről az Eurostatot elfelejtették értesíteni. A számok ugyanis makacs dolgok, ebből pedig kiderül, hogy a mélyszegénység a legtöbb uniós állampolgárt jobban fenyegeti, mint a magyar embereket, ráadásul a rekordmagasságba törő infláció sem tudta letörni az életszínvonalat. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Szalai Piroska elmondta: ennek oka a magas foglalkoztatottság és a gazdaság komoly teljesítménye. Utóbbi Karácsony propagandáját is kikezdi, hiszen a növekvő gazdasági teljesítmény a cégek bevételeinek növekedéséhez vezet, így pedig Budapest is több iparűzési adóhoz jut. Mivel számos vállalkozás vidéken is tevékenykedik, de Budapesten adózik, így Szalai szerint a szolidaritási adó nemcsak szolidaritás a szegényebb önkormányzatok felé, hanem egyfajta jogos kompenzáció is a vidéknek, a budapesti cégek kasszájába juttatott bevételekért.