Pesti Srácok

Négy év börtönre ítélték a vuhani járványkitörésről tudósító újságírót

Négy év börtönre ítélték a vuhani járványkitörésről tudósító újságírót

Négy év börtönbüntetést szabott ki egy sanghaji bíróság hétfőn egy sanghaji nőre, aki az év elején a vuhani járványkitörés korai szakaszáról tudósított – adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap. A 37 éves, korábban ügyvédként tevékenykedő Csang Csan olyan videókat tett közzé az interneten, amelyek egyebek mellett a túlterhelt vuhani kórházakba nyújtottak bepillantást. A felvételek futótűzként terjedtek el a világhálón.

A bíróság bűnösnek találta a nőt viták szításában és bajkeverésben. A SCMP rámutat, a jogsértések e tágan értelmezett kategóriája öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, és a kínai hatóságok gyakran alkalmazzák az eltérő vélemények elhallgattatására. A fiatal nőt május közepén vették őrizetbe Sanghajban. Csang a kezdetektől fogva ártatlannak vallotta magát, és júniusban éhségsztrájkba kezdett az elfogatása elleni tiltakozásként. Védőügyvédje elmondása szerint a nyilvánosság kizárásával folytatott tárgyalásán Csang tolószékben vett részt, rossz egészségügyi állapotban. A nő egyelőre nem közölte, hogy kíván-e fellebbezni az ítélete ellen. Csangon kívül még legalább három olyan kínai civil újságíró tudósított a vuhani járványhelyzetről az év elején, akiknek a holléte február óta nem ismert.

Forrás:MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.