Pesti Srácok

Nyolcszáz év után ismét látható lesz karácsonykor a betlehemi csillag

null

Karácsonykor nyolcszáz év után ismét látható lesz a betlehemi csillag. A csillagászati álláspont szerint a jelenséget a Jupiter és Szaturnusz együttállása hozta létre. Az ideit követően hasonló együttállásra legközelebb a 2400-as években kerül majd sor.

A Naprendszer két legnagyobb bolygója, a Jupiter és a Szaturnusz 800 év óta nem volt ilyen közel egymáshoz, mint most karácsonykor lesz – mondják az asztronómusok. A két gázóriás fokozatosan egyre közelebb kerül egymáshoz a téli égbolton, míg végül december 21-én szabad szemmel szinte egy csillagnak fognak látszani. A jelenség hazánkban egész alacsonyan a horizont felett figyelhető majd meg napnyugta után, délnyugati irányban – írja az Origo. A legközelebbi helyzetükben nagyjából a telehold felényi távolságra lesz látható egymástól a két bolygó és ez karácsony napjáig nagyjából így marad.

Már Johannes Kepler úgy vélte a XVII. században, hogy a betlehemi csillag történetének a forrása a Jupiter és a Szaturnusz együttállása lehetett. Mások úgy vélték, hogy a napkeleti bölcsek három bolygó, a Jupiter, a Szaturnusz és a Vénusz hármas együttállását követhették. Noha a Vénusz most nem lesz részese az együttállásnak, ennek ellenére látványos jelenség lesz az égen, különösen az Egyenlítő környékén, de a világ bármely táján látható lesz.

PestiSracok facebook image

– monda Patrick Hartigan, a houstoni Rice Egyetem csillagásza. Az ilyen együttállás, amikor ennyire közel látszik egymáshoz a két bolygó, rendkívül ritka.

– mondta a csillagász. Egészen 2080. március 15-éig nem is lesz ilyen közel újra a Jupiter és a Szaturnusz. A következő hasonló együttállás pedig 2400 után következik be, így mindenképpen érdemes megfigyelni a jelenséget, ha lehetőségünk van rá.

– mondta Hartigan professzor.

Forrás: Origo; Fotó: MTI (illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.