csillagászat
Szerda hajnalban hivatalosan is beköszönt a tavasz
Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődik a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is.Csütörtök este szemeket az égre, jön az év egyetlen bolygófedése
Csütörtök délelőtt lesz az év egyetlen bolygófedése: a különleges égi jelenség során a fogyó Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló hétfőn a sajtót.Holnap kezdődik a csillagászati tavasz
Hazai idő szerint holnap, azaz március 20-án 22 óra 24 perckor a Nap éppen az Egyenlítő fog fölött delelni; ez az időpont egyúttal a tavaszi nap-éj egyenlőséget adja. Ezt követően egészen a nyári napfordulóig tovább folytatja útját látszólagos égi járása során a Ráktérítő felé.Kisbolygót neveztek el Karikó Katalinról
Tizenöt kisbolygót neveztek el magyar személyiségekről, csillagászokról, fizikusokról és más tudományágak művelőiről, köztük Karikó Katalinról – írta Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa, a Szeged Asteroid Program vezetője a csillagaszat.hu hírportálon megjelent cikkében.Nyolcszáz év után ismét látható lesz karácsonykor a betlehemi csillag
Karácsonykor nyolcszáz év után ismét látható lesz a betlehemi csillag. A csillagászati álláspont szerint a jelenséget a Jupiter és Szaturnusz együttállása hozta létre. Az ideit követően hasonló együttállásra legközelebb a 2400-as években kerül majd sor.Fekete lyukakkal kapcsolatos kutatásokért kapják idén a fizikai Nobel-díjat
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia bejelentette, hogy idén a fizikai Nobel-díjat a brit Roger Penrose, a német Reinhard Genzel és az amerikai Andrea Ghez kapja, azokért az eredményekért, amelyeket a fekete lyukakkal kapcsolatos csillagászati kutatásaikban értek el.Ajánljuk még















