Pesti Srácok

Először sikerült lefotózni egy fekete lyukat

null

Szerdán délután mutatták be hivatalosan kutatók azt a felvételt, amelyen egy fekete lyukat sikerült lefotózni – írja a HVG.hu. A most bemutatott kép a Szűz csillagképben lévő Messier 87-es óriásgalaxis közepén található objektumot ábrázolja.

A portál felidézi: 2018 februárjában jelentették be tudósok, hogy tudományos szenzáció küszöbén állunk, ám a kép tényleges elkészültéig egészen mostanáig várni kellett. Az Európai Déli Obszervatórium április 10-ei konferenciáján az Eseményhorizont Távcső (Event Horizon Telescope, EHT) első eredményeit ismertették. A hálózatot még 2017 áprilisában próbálták ki, amitől azt remélték, hogy az eseményhorizont mögé is beláthatnak vele. Az eszközöket a Tejútrendszer közepén található Sagittarius A* nevű, a Nap tömegénél 4 milliószor nehezebb fekete lyuk felé irányították, amely a galaxisunk forgásáért felelős. A most bemutatott kép nem ezt, hanem a Szűz csillagképben lévő Messier 87-es óriásgalaxis közepén található fekete lyukat ábrázolja. Ez a fekete lyuk 55 millió fényévnyire van a Földtől, a tömege pedig 6,5 milliárdszor akkora, mint a Napé.

Bár a fekete lyukak létezését már Albert Einstein is megjósolta, tulajdonságaik miatt eddig soha nem láthattuk őket. Az első ilyen felvétele megfigyelhető a fekete lyuk eseményhorizontja, az a határterület, amit a fekete lyukból elinduló fény már nem tud átlépni. A HVG.hu arról is ír, hogy a tudományos szenzációnak egy magyar szála is van, mivel „magyar üzemeltetésű weboldalon mutatják meg az emberiségnek az első fotókat egy fekete lyukról”.

Forrás: hvg.hu; Fotó: harvard.edu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.