Pesti Srácok

Orbán Viktor: visszautasítottuk a zsarolást és mindazt, ami nem elfogadható nemzeteink számára (Videó!)

Megküzdöttünk a jogainkért, visszautasítottuk a zsarolást és mindazt, ami nem elfogadható nemzeteink számára, a vita ugyanis nemcsak a jogállamisági mechanizmus körül folyt; tétje az Európai Unió jövője volt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, csütörtökön.

A Lengyelország brüsszeli uniós képviseletén, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a kormányfő azt követően nyilatkozott, hogy az Európai Tanács csúcsértekezletén megállapodás született az unió hosszútávú költségvetéséről és a hozzá kapcsolódó helyreállítási csomagról. A kormányfő nyilatkozatában hangsúlyozta: az elért eredményeknek nagyobb horizontja van, mégpedig az Európai Unió egységének megvédése.

– emelte ki Orbán Viktor. Szavai szerint a vita nemcsak a jogállamisági mechanizmus körül folyt; tétje az Európai Unió jövője volt. A megállapodás egyértelművé tette azt is, hogy az Európai Unió a nemzetek és az államok közösségét és szövetségét jelenti.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Aláhúzta: a megállapodás az európai szerződések védelmét jelenti, a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni. Kiemelte annak jelentőségét is, hogy a csütörtökön elért megállapodást csak a tagállami vezetők egyhangúsága mellett lehet megváltoztatni. Elmondta azt is, hogy a vétó nem a politikai törekvések kifejezésének eszköze, hanem az európai szerződésekben rögzített törvényes és jogos eszköz. Orbán Viktor azt is közölte: Magyarország élni fog azzal a jogával, hogy a jogállamisági mechanizmusról szóló rendeletet az Európai Unió Bírósága elé viszi annak megállapítására, hogy összefér-e az uniós joggal.

– fogalmazott.

– tette hozzá Orbán Viktor.

Mateusz Morawiecki az elért eredményről azt mondta: az a visegrádi négyek (Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia) közös munkáját dicséri, és a lojalitás egyértelmű jelzését küldi a visegrádiak mellett minden európai partner számára. Kiemelte: a megállapodás erősebb jogi garanciákat biztosít a jogállamisági mechanizmust illetően, mint a javaslat két héttel ezelőtti változata a nehéz és feszültséggel terhelt tárgyalásokat megelőzően. A lengyel miniszterelnök megerősítette: Lengyelország követi Magyarországot a tekintetben, hogy az uniós bíróság véleményét kéri a mechanizmus európai szerződéssekkel való összeférhetőségét illetően. Közölte, hogy még nem döntötték el, hogy a keresetet külön, vagy együtt nyújtja-e be a két ország.

– tette hozzá Morawiecki.

A csütörtökön kezdődött, kétnaposra tervezett uniós csúcstalálkozón megállapodás született az Európai Unió következő többéves költségvetésről, a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról, valamint az uniós kifizetésekhez kötött jogállamisági mechanizmusról. Információk szerint a huszonhét tagország vezetői által elfogadott megállapodás a rendelethez olyan záradékot csatol, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. Ez azt jelenti, hogy a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni.

Forrás: MTI; Fotó: Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.